
Fotó: Líra.hu
Új kötete jelenik meg Nyáry Krisztián irodalmárnak: az Itt kávéztak ők – mely novemberben kerül a könyvesboltokba – az írók és művészek törzskávéházairól, mindennapjairól, komoly vitáiról és komolytalan mulatságairól szól.
2024. október 08., 20:582024. október 08., 20:58
2024. október 09., 09:232024. október 09., 09:23
„Kávéház nélkül nincs irodalom" – írta Márai Sándor, és nem túlzott. A kávéház közel kétszáz évig nemcsak második lakhelye volt a magyar művészeknek, hanem az egymást formáló eszmék és a polgári szabadság iskolája is – olvasható a kötet ismertetőjében.
Mint részletezi, kávéház nélkül irodalmunk, sőt, a teljes magyar kultúra is alapvetően másmilyen lenne. Ez a Kármán Józseftől Kertész Imréig, Csokonaitól Csoóri Sándorig tartó két évszázad legalább harminc éve lezárult. A kávéházak korszaka lejárt, de egykori művész vendégeik öröksége ma is velünk él.
Amint a lira.hu honlapon olvasható, Nyáry Krisztián ötéves korában kötötte össze életét a könyvekkel és az olvasással. Irodalmi-drámai osztályba járt a szentesi gimnáziumban, tanított irodalomtörténetet egyetemen, vezetett könyvkiadót, jelenleg pedig a Líra Csoport kreatív igazgatója és Magvető Café irodalmi kávéház művészeti vezetője. Posztjait a Facebookon 90 ezren követik. Kéthetente jelentkezik könyves podcastja, a Buksó, amelyben írókkal beszélget és könyvekről mesél.
A szerző Igazi hősök és Merész magyarok címmel megjelent könyveiben olyan emberekről írt, akiknek élete és személyes döntései ma is példaszerűek. Festői szerelmek című kötetében 19−20. századi magyar festők párkapcsolatait mutatja be, Életemnél is jobban és Írjál és szeressél című könyveiben a magyar kultúrtörténet legszebb szerelmesleveleit gyűjtötte össze. Így ettek ők című kötete az irodalom és gasztronómia kapcsolódásait vizsgálta. Az Itt kávéztak ők című könyvében – mely novemberben kerül a könyvesboltokba – a magyar írók és más művészek egykori második otthonának, a kávéháznak állít emléket. Összesen 16 könyvet publikált.

Új kötete jelent meg Nyáry Krisztián irodalmárnak Így ettek ők – magyar írók és ételeik címmel. A népszerű szerző legújabb könyvét október 24-én mutatják be a Vígszínházban Budapesten.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!