2010. február 19., 10:522010. február 19., 10:52
„Január 5-én volt az első olvasópróba, és azóta szinte megállás nélkül dolgozunk. Volt olyan nap, amikor délelőtt és délután is gyakoroltunk” – részletezte a rendező. Mohácsi István, az előadás dramaturgja elmondta, az eredeti, 40 éves szöveget a mai társadalmi viszonyoknak megfelelően kellett átalakítaniuk.
„A háromfelvonásos darab lényege, hogy próbálja bemutatni azokat a körülményeket, amelyek meghiúsíthatnak egy színházi bemutatót. A rosszindulat, az emberi hanyagság és sok egyéb ártó tényező jelenik meg itt, amely mindegyike komikus helyzetet produkál. A színészek saját vicces élményeikből is felhasználtak párat az előadásban” – tette hozzá Mohácsi János.
A rendező arról is beszélt, mennyire nehéz volt felállítani a díszletet, hiszen a darab a színpad mögötti eseményeket, majd a színpadi történéseket is bemutatja. „Még az utolsó pillanatban is volt mit simítani a díszleten. A technikusoknak komoly kihívást jelent, hogy mindkét szünetben meg kell fordítaniuk a díszletet” – véli a rendező.
Mohácsinak a szatmári előadás az első rendezése Romániában. Úgy véli, nagyon komoly és szakképzett társulattal dolgozott együtt, amely egy magyarországi színháznál is bármikor megállná a helyét.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.