Hirdetés

Bocsárdi: a színház tekintsen a jövő felé – hetvenedik születésnapját ünnepli a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

Bocsárdi László

Bocsárdi László

A színháznak nem a muzealitása, hanem a jövő felé tekintése az érdekes és a fontos – mondta el megkeresésünkre Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója annak kapcsán, hogy az intézmény idén ünnepli megalakulásának 70. évfordulóját.

Kiss Judit

2018. augusztus 29., 17:012018. augusztus 29., 17:01

Hetvenedik születésnapját ünnepli a 2018/2019-es évadban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, amely az évad első felében egész rendezvénysorozattal emlékezik a teátrum történetére, az évad második felében pedig a néző olyan fiatal tehetségekkel ismerkedhet meg, akik a színházi nyelv megújulásának lehetőségeit keresik.

Hetven év után is élő a színház

Idézet
A színház él hatvan és hetven év után is – ebből a gondolatból indultam ki a Tamási Áron Színház 60. és a 70. születésnapjának megünneplése kapcsán. Tehát nem megrepedezett, megporosodott, életképtelen, múzeumszerű intézményről van szó, hanem olyanról, amely a jelen fontos intézményeként végzi a dolgát”

– mondta el megkeresésünkre Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója annak kapcsán, hogy az intézmény idén ünnepli megalakulásának 70. évfordulóját.

Hirdetés

A szakember közölte, annak kihangsúlyozására, és abból kiindulva hozta létre a hatvanadik születésnapon a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivált, hogy a színház tovább él, és még inkább kinyílik a nézők felé, kommunikációs csatornaként szolgál az európai kultúra felé. Kifejtette, a hetvenedik születésnap azért is érdekes, mert idén tartották a Reflex negyedik kiadását, a fesztivál pedig egyrészt azt bizonyítja, hogy életképes és az erdélyi magyar, sőt a romániai színházi élet egyik legfontosabb szemléjévé nőtte ki magát, másrészt hogy a színház jelen idejű, kortárs intézmény.

„A színháznak nem a muzealitása, hanem a jövő felé való tekintése az érdekes. A hetvenedik évforduló 2018/2019-es évadában ennek jegyében csupa fiatal, kortárs meghívott érkezik Sepsiszentgyörgyre. Az egyik legizgalmasabb kortárs rendező Romániában Radu Afrim, vele kezdjük az évadot, majd olyan rendezők kapnak lehetőséget, akik a kortárs magyar nyelvű színjátszás már jól ismert figurái, mint például Sardar Tagirovsky, vagy olyanok, akik Sepsiszentgyörgyön még nem rendeztek, de a saját környezetükben ismertnek számítanak. Ilyen Botos Bálint, a kolozsvári művészeti, színházi élet egyik ismert figurája, aki az alternatív színjátszásban bizonyított eddig, és a magyarországi fiatal rendező, Hegymegi Máté, aki szintén izgalmas színházi világ kialakításában jeleskedik, a mozgás felől közelítve meg a színházat”

– sorolta Bocsárdi László. Hozzátette,

október második felében rendezvénysorozatra kerül sor, beszélgetéseket, szimpóziumot tartanak, régi előadásokat vetítenek le, megpróbálják körüljárni, mi volt a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház szakmai, művészi szempontú fontossága az elmúlt hetven évben.

Fiatal rendezők alkotnak Szentgyörgyön

A 2018/2019-es évadot az Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című előadás nyitja szeptember elején, amelyet Radu Afrim rendező Molnár Ferenc Az üvegcipő című drámájából kiindulva hoz létre. A szilveszteri előadást ismét Sardar Tagirovsky rendezi, aki ezúttal a klasszikus, élccel teli Plautus-komédiát, A hetvenkedő katonát viszi színre. Az évad második felének két fiatal pályakezdője Botos Bálint és Hegymegi Máté.

A sepsiszentgyörgyi közönség 2016-ban már találkozhatott Botos Bálint munkájával a Szent György Napok keretében a Közel sincs már e vadság erdeinkben, majd 2017-ben a Zéró című előadás alkalmával, amelyeket a kolozsvári Váróterem Projekt égisze alatt rendezett. Hegymegi Máté kétszer rendezett a budapesti Katona József Színházban, a mozgásszínházi rendezőként végzett alkotó az utóbbi időben szövegalapú színházzal is foglalkozik; vezérelve, hogy egy előadás akkor működik, ha sem a mozgás, sem a szöveg nem válik öncélúvá benne.

A Tamási Áron Színház az idei évadában is műsoron tartja az Alice, a Liliom, a Kaisers Tv, Ungarn, a norway.today, a Chioggiai csetepaté, az Anna-legenda, Az ezredik éjszaka című előadásokat, az elmúlt évek közönségsikerei közül felújított változatban pedig ismét műsorra kerül a Sardar Tagirovsky által rendezett Meggyeskert és Zakariás Zalán által rendezett Tesztoszteron.

Vendégelőadásként Yasmina Reza Művészet című produkcióját tekinthetik meg Barabás Árpád rendezésében a Kézdivásárhelyi Városi Színház előadásában. Látható lesz az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatától Zakariás Zalán tolmácsolásában Matei Vișniec Migránsooook című előadása is. Tervben van továbbá Bocsárdi László rendezésében egy előadás, amely a Tamási Áron Színház és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem végzős színészeinek együttműködéséből jön létre, illetve egy előadáscsere a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal.

Az új évad előadásaira szeptember 3-tól válthatóak bérletek a központi Jegyirodában vagy interneten a biletmaster.ro weboldalon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
Hirdetés
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
2026. július 09., csütörtök

Szatmárnémetitől Temesvárig, a Zsil völgyétől Zaboláig viszi a filmeket a TIFF-karaván

Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.

Szatmárnémetitől Temesvárig, a Zsil völgyétől Zaboláig viszi a filmeket a TIFF-karaván
Hirdetés
2026. július 07., kedd

Száz év után újra Marosvécsre hív a Helikon, jubileumi írótalálkozót tartanak a Kemény-kastélyban

A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.

Száz év után újra Marosvécsre hív a Helikon, jubileumi írótalálkozót tartanak a Kemény-kastélyban
2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
Hirdetés