
Könczey Elemér grafikusművész Hibrid című tárlata megnyitóján
Fotó: Jakab Mónika
Hibrid – ez a címe Könczey Elemér grafikusművész, lapunk munkatársa új kiállításának, amely szombaton nyílt meg a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Művészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában.
2022. augusztus 13., 21:162022. augusztus 13., 21:16
„Saját eszményképünkhöz képest jól sikerült karikatúrák vagyunk, hibáink, gyengeségeink megannyi poénjával, örökös kínban ezek palástolására. Egyetlen esélyünk a decens döntetlenre csak az önirónia és a humor segítségével lehetséges” – vallja a grafikusművész, aki a Krónika hasábjain nap mint nap megjelenteti karikatúráit.
Nagy érdeklődés övezte Könczey Elemér grafikusművésznek a pandémia alatt született alkotásaiból nyílt kiállítását
Fotó: Jakab Mónika
Lucian Nastasă-Kovács, a Kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója a megnyitón elmondta, hosszú ideje barátság fűzi a művészhez, akit elsősorban a Krónikában 20 éve megjelenő karikatúráiról ismer a nagyközönség. „Nagyon örülök neki, hogy a nyolc évvel ezelőtti karikatúra-kiállítása után Könczey Elemér most másfajta művészi ötletekkel mutatkozik be itt a múzeumban” – mondta az igazgató.
Lucian Nastasă-Kovács, Vindis Andrea műsorvezető, Zakariás Ágota, Szántai János és Könczey Elemér a megnyitón
Fotó: Jakab Mónika
Zakariás Ágota, a tárlat kurátora kiemelte,
„A popkulturális, politikai és történelmi referenciákat gazdagon felvonultató alkotásokban azonban továbbra is közös a Könczeytől megszokott provokatív, társadalomkritikus hangnem, a karikatúrákról már ismert frappáns megfogalmazás, azzal a lényeges különbséggel, hogy a jelenlegi nagyívű tárlat nem a napi szintű gegekre épít, hanem továbbra is humorral és játékosan, de univerzálisabb mondanivalót fogalmaz meg. A politikai-történelmi eseményeket, valamint a mindennapokból ellesett gesztusainkat és a közösségi média felületeire szánt egyre jobban kiüresedő pózainkat tágabb kontextusba, szinte mitikus dimenzióba emeli” – fogalmaz a kurátor.
Fotó: Jakab Mónika
Zakariás Ágota kiemelte, a Hibrid cím több mindenre utal, egyrészt a főként a pandémia alatt született alkotások tematikusan is stilárisan is többfélék, másrészt a művekről magyar és román nyelvű honlap is készült:
Szántai János író beszéde legelején a július végén elhunyt Lőrincz Gyula kolozsvári képzőművészre emlékezett, aki „bár fizikailag nem lehet velünk, de biztosan itt van valahol”. Szántai János Karinthy Frigyes ikonikus művének, a Találkozás egy fiatalemberrel című novellának a motívumain keresztül elemezte Könczey „kompakt, vízióra épített festészeti anyagát”.
Fotó: Jakab Mónika
Úgy fogalmazott, ezek a munkák „nem engedik magukat egy pillanat alatt felfedni”, úgyhogy érdemes elmélyülten megfigyelni őket. „Könczeyt Erdélyben mindenki ismeri karikaturistaként, hiszen megkerülhetetlen. Karikaturistaként irónja a szike, amely belevág a társadalom élő szövetébe” – fogalmazott Szántai János.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!