
Fotó: Szigligeti Színház Nagyvárad
December 8-án, pénteken 17 órától mutatja be a nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulata a Berg Judit által írt, a legkisebbek körében népszerű Rumini sorozatból készült előadást. A teátrum irodalmi titkársága által a Krónikához csütörtökön eljuttatott közlemény szerint pedig a gyerekeknek másnap alkalmuk lesz találkozni az írónővel. Az eseményen a részvétel ingyenes, de izgalmas feltételhez kötött.
2023. november 30., 13:562023. november 30., 13:56
„A Lilliput Társulat nagy örömmel adja hírül, hogy a Rumini előadás bemutatóján tiszteletét teszi Berg Judit, a Rumini sorozat szellemi tulajdonosa. Még nagyobb öröm számunkra, hogy december 9-én 13 órától egy közönségtalálkozó keretében lesz vendégünk a József Attila-díjas írónő az Árkádia bábszínház nagytermében” – áll a közleményben. Amely ugyanakkor leszögezi:
A levél tartalmát illetően szabadon lehet dönteni:
– írták a kezdeményezők.
A levelet december 4-éig a lilliputtársulat@gmail.com e-mailcímre kell elküldeni, vagy akár személyesen is le lehet andi a bábszínházban (Zöldfa/Vasile Alecsandri utca 8. szám).
A szervezők aláhúzták: csak azok számára tudnak helyet biztosítani a közönségtalálkozón, akik a fenti feltételeknek eleget tesznek.
Berg Judit
Rumini
Berg Judit regényét bábszínpadra írta: Szabó Attila
Látvány: Majoros Gyula
Zene: Bakos Árpád
Rendezte: Szabó Attila
„Horgonyt kivetni, hajóköteleket megfeszíteni! Figyelem, figyelem! A Szélkirálynő kikötött városunkban, és fedélzetén ott integet a kalandvágyó kisegér: RUMINI!
Jöjjenek s ámuljanak! Lesz itt móka, lesz itt ármány!
Kalózok, sárkány, tengeri szörnyek, valamint patkányok, pockok és egyéb ürgék népesítik be eme fordulatos történetet a Lilliput Társulat színpadán.
Tengernyi ötlet, és állati mulatság!
Ez nem mese! Vagyis mese. A javából!” – így ajánlja az előadást honlapján a Szigligeti Színház.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!