2008. május 15., 00:002008. május 15., 00:00
A Kossuth-díjas művészek úgy adták elő Bartók 4. vonósnégyesét, hogy a tételek között a zeneszerzőt megihlető muzsikát is hallhatta a közönség: a klasszikus mű népzenei háttérrel hangzott fel, hegedűn dudát utánoztak, és egy különleges népi hangszer, a pásztorfurulya hangja is felcsendült. A méretre készült furulya különleges népi hangszer, a pásztor maga faragta, és a gazdája tudta csak megszólaltatni. A zenészek szatmári lassú csárdás, gyors csárdás, magyar verbunk mellett Kodály Zoltán Kállai kettősének eredetijét is eljátszották, Petrás Mária csángó népdalokat és népballadát énekelt. „Két, eltérő stílusú együttes fogott öszsze, hogy előadásukban megmutassák, honnan indult Bartók és Kodály” – nyilatkozta lapunknak Komlós Péter hegedűművész, a Bartók Vonósnégyes vezetője. Hamar Dániel, a Muzsikás Együttes vezetője lapunknak elmondta, vásárhelyi koncertjük olyan jól sikerült, mintha hosszú felkészülés előzte volna meg. Szerinte az ilyen típusú előadás vonzereje, hogy egyaránt megszólítja Bartók rajongóit és a népzene kedvelőit is. „A koncerteken azokat az élményeinket szeretnénk megosztani a közönséggel, amelyeket a falusi zenészektől kaptunk. A mai fellépés arról szólt, hogy mit gondolunk mi, népi muzsikusok Bartókról és a népzenével való találkozásáról” – öszszegezte a produkciót Hamar Dániel.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.