Hirdetés

Bartók-évforduló: megemlékezések Budapesttől Limáig

Bartók Béla nevét viseli a hétvégétől a Nemzeti Hangversenyterem a budapesti Művészetek Palotájában. A Cantata Profana mottóval meghirdetett jubileumi év nyitókoncertjét is itt tartották..

Gazda Árpád

2006. március 27., 00:002006. március 27., 00:00

Szintén az évforduló tiszteletére avatták fel szombaton a megújult Bartók Béla Emlékházat Budapesten, a II. kerületi Csalán úton. Bartók Béla utolsó magyarországi lakhelyét 1981-ben alakították emlékházzá. A zeneszerző két fiának terve az volt, hogy a ház olyan legyen, mint Bartók Béla idejében, ám az akkori átalakítás nem sikerült tökéletesen. A jelenlegi felújítás során céljuk az volt, hogy a Magyarországon lévő egykori személyes és öszszegyűjtött tárgyakat kiállítsák, bemutassák, s minél inkább felidézzék a ház egykori hangulatát. A külső homlokzatot korabeli fényképek alapján újították meg, a belső tér kialakításához pedig régi dokumentumokat kerestek. Az emlékhelyen kívül a főváros több pontján is megismerkedhetnek az érdeklődők a nagy zeneszerző életével: időszakos tárlat nyílt többek között a Művészetek Palotájában és a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A Bartók-év keretében szombaton internetes műveltségi játék kezdődött a www.emlekev.hu honlapon; a zeneszerző munkásságáról, koráról szóló vetélkedő eredményhirdetése szeptemberben lesz. Emellett tizenkét nyelvű vándorkiállítás készült Bartók Béla életéről, munkásságáról, a világ körüli útra indított tárlatot a magyar külképviseleteken tekintheti meg a nagyközönség. A Magyar Nemzeti Bank az évfordulóra 5000 forint névértékű ezüst emlékérmét adott ki. Az érme előlapján egy építészeti fafaragvány motívuma, hátoldalán Bartók Béla portréja látható.
Az évfordulóról Londontól Kairóig sok külföldi kulturális intézetben megemlékeznek. Az Ungarischer Akzent nevű németországi magyar évad keretében német és magyar zenekarok több városban adnak elő Bartók-műveket. A perui fővárosban, Limában szombaton felavatták a zeneszerző szobrát. Az emlékmű, amely egy helyi szobrász alkotása, Lima legjobb koncerttermének bejárata előtt áll. Mongóliában ezúttal először rendeztek Bartók-koncertet, az ulánbátori operaházban. A Párizsi Magyar Intézetben Emmanuelle Franc Béla Bartók, l’homme juste (Bartók Béla, az igaz ember) című dokumentumfilmjének bemutatójával, valamint a Keller Vonósnégyes koncertjével ünnepelték meg szombaton Bartók Béla születésének 125. évfordulóját. Hírösszefoglaló
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés