Bartók-év a Cantata profana jegyében

„Ma már sokkal jobban lehet Bartókot játszani, mint akár tíz évvel ezelőtt is.

2006. március 24., 00:002006. március 24., 00:00

Némi késéssel mégiscsak megtanultunk „bartókul”, megtanultuk azokat a technikai elemeket, amellyel a műveit meg lehet szólaltatni” – értékelte Selmeczi György zeneszerző, karmester a magyar zenésztársadalom „felkészültségét” Bartók Béla születése 125. évfordulójának megünneplésére. A szülővárosban, Nagyszentmiklóson ebből az alkalomból tartják emberemlékezet óta az első szimfonikus hangversenyt, a helyi Pro Bartók Társaság meghívására a Kolozsvári Magyar Opera a Táncszvitet és a Magyar Képeket játssza vasárnap este. A nagyszentmiklósi kétnapos ünnepséget az évforduló napján, szombaton a Bartók-szobor megkoszorúzása nyitja, amelyet szakmai konferencia, valamint a budapesti Muzsikás együttes és a Londonban élő Alexandru Bãlãnescu koncertje követ. A kolozsvári opera hangversenye mellett vasárnap temesvári színművészek adják elő a Cantata profanát, és fellépnek a II. Szegedi Nemzetközi Bartók Zongoraverseny kitüntetettjei, az ünnepséget a Szegedi Kortárs Balett A csodálatos mandarin című előadása zárja. Kolozsváron szombaton este ünnepelnek a magyar operában, a hangversenyt itt George Enescu, Bartók nagy tisztelőjének műve nyitja meg. A Nagyszentmiklóson is műsorra tűzött darabok mellett az est második részében A kékszakállú herceg várát énekli Szilágyi János és Georgescu Mária.
Magyarországon számos rendezvénnyel kezdődik el a születésnap előestéjén a Bartók-év, a programsorozatot a Cantata profana mottóval rendezik meg. A nyitóhangversenyt pénteken a budapesti Művészetek Palotájában tartják. Szintén pénteken mutatják be az újbóli megnyitás előtt álló Bartók Béla Emlékházat a budapesti Csalán utcában. A zeneszerző egykori otthonát 1981-ben alakították át; az épület mostanra megújult, a kiállítás pedig kibővült. A jubileumi év fővédnöke Sólyom László köztársasági elnök, védnökei Bartók Béla jogutódjai: Bartók Péter és Vásárhelyi Gábor.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson
2025. augusztus 27., szerda

Elkezdte 81. évadát, öt új premierrel készül a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat

Megtartotta évadkezdő társulati gyűlését, elkezdte 81. évadát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

Elkezdte 81. évadát, öt új premierrel készül a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat
2025. augusztus 27., szerda

Két magyar film debütál a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon

Két magyar filmpremier, Nemes Jeles László Árva és Enyedi Ildikó Csendes barát című rendezése is szerepel a szerdán kezdődő 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában.

Két magyar film debütál a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon