
Fogalmam sincs, mit jelent (nekem) a költészet napja. Kicsit ijesztő fogalom, mintha a költészetnek már csak napjai lennének hátra.
2017. április 11., 10:362017. április 11., 10:36
2018. április 11., 14:512018. április 11., 14:51
Fekszik egy aranyozott (János, persze) stukkókkal gazdagon díszített barokk kórterem baldachinos betegágyában a nagybeteg Költészet, s csak vonul, csak vonul előtte (pszicho)patetikusan a búcsúzkodó nemzet. Mintha bűntudatunk lenne, hogy ugyan egész évben nincs rá idő, de akkor most, a József Attila születésnapján majd bepótoljuk a lemaradást, ha ugyan be lehet pótolni bármit is.
Közben persze nem lehetünk benne egészen biztosak, hogy ha József Attila élne, nem forogna-e szegény a sírjában. És akkor még ott van az a nyomasztó kérdés is, hogy mit jelent (nekem) a költészet. Esterházy mondta, hogy író az, akinek gondot okoz az írás. Eszerint a költőnek a költés okozza a gondot, de ne beszéljünk anyagiakról legalább ezen a napon. Lehetne jönni a misztikával, hogy volt egykor valami közös tudás, amit (közösen) elfelejtettünk, a költészet meg az a szikra volna, ami bevilágítja egy pillanatra ennek az elveszett tudásnak egy elhanyagolhatóan kicsi, mégis sokat sejtető részét, de attól kell tartanunk, hogy a Paradicsomból való kiűzetés sajna irreverzibilis folyamat.
Persze ma már ott búslakodik József Attila (szobra) az előtt a szegedi egyetem előtt, ahonnan annak idején a „Nincsen apám” verse miatt kirúgták. Kívül van ma is – irreverzibilis folyamat. De mondjuk ehhez képest hol van a tavalyi Horger Antal úr?
Varga László Edgár, költő
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!