Baász Imre-emlékkiállítás nyílt az árkosi Istálló Galériában

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Hármas kiállítás idézi a kelet-európai képzőművészet legendás alakját Baász Imre grafikus halálának másfél évtizedes évfordulójára nyílt emlékkiállítás a művész alkotásaiból az árkosi Istálló Galériában. A kezdeményező, Kopacz Attila elmondása szerint az emlékkiállítás a Baász ideológiai dokumentumai című tárlat első állomása, amelyet követ a kolozsvári, illetve a budapesti.

2006. július 25., 00:002006. július 25., 00:00

A Sepsiszentgyörgy melletti településen nyílt tárlatot októberben a művész lányának, Baász Orsolyának a kiállítása, majd várhatóan novemberben özvegyének, Pálmának a bemutatkozása váltja fel.
Vida György művészettörténész a Baász Imre-kiállítás megnyitóján a kelet-európai képzőművészet legendás alakjaként idézte fel az alkotót, felelevenítette munkásságát, emlékeztetett a művészeti szervező tevékenységére, arra, hogy kezdeményezései révén a nyolcvanas-kilencvenes években Sepsiszentgyörgy az ország képzőművészeti központjává vált. Baász Imre 1941-ben született Aradon, iskoláit szülővárosában végezte, a hetvenes években telepedett Sepsiszentgyörgyre. Államvizsga-dolgozatában a Kriterion Könyvkiadó kérésére készített Kalevala-illusztrációkat. Párhuzamosan fejezte ki magát grafikákban és a 70–80-as évek expanziós műfajaiban: installációval, témaelemző tárlatokkal. 1981-ben megszervezte a Médium I.-et, az első országos jellegű kortárs kiállítást Sepsiszentgyörgyön, 1990-ben indította útjára az Anna-Art elnevezésű nemzetközi performanszfesztivált, amelyet 1991-ben – halálának évében – ismét megszervezett. 1985-ben országos Grafikai Nagydíjat kapott, 1987–1988-ban Kalevala-ösztöndíjjal Finnországban dolgozott.
Az árkosi Istálló Galériában bemutatott ötvenhat alkotás kapcsán Vida György kifejtette: „... Baász túllépett az etnikai ellenállás fogalmán, nemzetközi szintű, humanista töltetű művészetet művelt, tükrözte a 20. század drámáját. Az itt látható törések a korabeli rendszert érzékeltetik”. A művészettörténész szerint Baász a később kialakult irányzatok előfutára, aki képes volt azt is megjövendölni, amit nem érhetett meg. Bogdán László a kísérletező Baászt idézte meg, aki kihívta maga ellen a rendszert, majd arra a kérdésre kereste a választ, meddig juthatott volna el művészetében Baász, ha tovább dolgozhatott volna.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról