Hirdetés

Az erdélyiek maradnak

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Több programot az utolsó napokban mondtak vissza a Művészetek Völgye szervezői. Néhány nappal a kezdés előtt több programot is kénytelenek voltak visszamondani a balatonfelvidéki Művészetek Völgye összművészeti fesztivál szervezői. A július 27–augusztus 5. között hét településen – Kapolcson, Taliándörögdön, Vigántpetenden, Monostorapátiban, Pulán, Öcsön és Nagyvázsonyban – zajló fesztivál igazgatója, Márta István szerint több támogató is visszalépett, és az állami résztámogatás sem vehető egyelőre biztosra.

2007. július 25., 00:002007. július 25., 00:00

„A Völgy jövőre lesz húszéves (egy éve nagykorúnak számít), mégis kiszolgáltatott maradt” – fogalmazott a fesztiváligazgató a honlapon közzétett nyilatkozatában. A szervezők egyelőre 14 színházi előadást, koncertet és író-olvasó találkozót mondtak vissza, azonban nem zárják ki a további programmódosítások lehetőségét sem. Elmarad többek között a Frenák Pál Társulat, az Új Színház és a Merlin színház előadása, valamint a Balázs Elemér Group koncertje.

Az egyik legnagyobb magyarországi fesztiválon azonban így is több mint ezer programból válogathatnak a látogatók, összesen 41 helyszínen. A korábbi évekhez hasonlóan idén is számos határon túli művész érkezik a Völgybe, ezúttal az Égtájak Iroda szervezésében. Naszály György, a fesztivál sajtófelelőse lapunknak elmondta, az erdélyi fellépőket várhatóan nem érinti a programkarcsúsítás, így a taliándörögdi Klastromszínpadon valamennyi betervezett előadás helyet kap. A színpad egyedi arculatának kialakítását, a Kárpát-medence jellegzetes tájait, épített örökségét bemutató fotómontázs összeállítását egyébként sepsiszentgyörgyi fotóművészekre bízták a szervezők.

Az Égtájak Iroda munkatársai elsősorban szabadtérre alkalmazható előadásokat hívtak meg a Művészetek Völgyébe. A hivatásos színházakat a Csíki Játékszín képviseli a Hegedűs a háztetőn című musicallel, valamint a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bábtagozata a Szegény ördög című előadással, a műkedvelők közül pedig a Mákófalvi Kós Károly Népház Színköre lesz jelen a Liliomfival. A sepsiszentgyörgyi Codex együttes, a bukaresti Collegio Stravagante, valamint a kolozsvári Passamezzo Historikus Együttes közös produkcióval készül a fesztiválra. Az előadást a brit Mary Collins állította színpadra. Fellép továbbá több világzenei és dzsessz-zenekar: a bukaresti Slang, a sepsiszentgyörgyi Snaps Vocal-Band és a Fabatka, valamint a marosvásárhelyi Zakusca. Könczei Árpád Színház és zene című koncertjével vendégszerepel a fesztiválon, és meghívást kapott Hatházi András és Könczei Csongor Mese a juhok kereséséről című zenés előadása is. A többi erdélyi fellépőtől eltérően a csíkszeredai Tündérground nem Taliándörögdön, hanem az öcsi világzenei színpadon koncertezik. Szombaton mutatkozik be a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok 12. találkozójának közel hétszáz résztvevője, köztük a kolozsvári Szarkaláb, a székelyudvarhelyi Kékiringó, a balánbányai Ördögborda néptáncegyüttes, valamint a sepsiszentgyörgyi Szerenád Kamarazenekar tagjai.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés