Fotó: Krónika
2008. február 19., 00:002008. február 19., 00:00
Fotó: Albert Levente
A nagyméretű, színes, jó minőségű nyomatokból álló tárlatot az ausztráliai származású, Budapesten élő műépítész, Anthony Gall tervezte. A fotók Kós főműveit, illetve azok európai összefüggéseit mutatják be, a legjelentősebb külföldi kortársak közül például a finn Eliel Saarinen munkásságával ismerkedhetnek meg a látogatók. A hagyományból építkező, a korszerű kívánalmaknak megfelelő építészetet művelő – Vargha szerint „az építészet bartóki útját járó” – alkotók közt a magyar kortársak munkáit is láthatja a közönség. Az utóbbiak közt szerepelnek Toroczkai Wigand Ede és Zrumetzky Dezső művei.
A színes nyomatokból álló kollekció a budapesti székhelyű, Makovecz Imre vezette Kós Károly Egyesülés tulajdonát képezi, a Szebenben kiállított gyűjtemény jelentős anyaggal egészült ki Sepsiszentgyörgyön. A múzeum archívumából 18 Kós-rajzot, -vázlatot nagyítottak ki. A Székely Nemzeti Múzeumnak – amelyet tervezője, a 125 éve született Kós Károly kedvenc munkái közt emlegetett – így alkalma nyílt bemutatni a nagy építésszel kapcsolatos anyaga egy részét. Vargha Mihály lapunknak elmondta, a rajzokon, vázlatokon kívül Kósnak a Csutak Vilmossal és László Ferenccel folytatott levelezését is őrzik.
A tárlat hétvégi megnyitóját műhelybeszélgetés követte csíkszeredai, budapesti és helyi építészek, formatervezők, muzeológusok részvételével. „Ötletbörzét tartottunk, hogyan lehetne továbbfejleszteni ezt a csodálatos adottságokkal rendelkező múzeumot Kós szellemében, a korszerű követelményeknek megfelelően” – tájékoztatott a szakmai tanácskozásról az igazgató, hozzátéve, hogy az épület felújítása küszöbön áll, hiszen első helyen szerepel a megyei műemlékek rehabilitációs listáján. Mint elmondta, felmerült a beszélgetésen annak a kovácsoltvas lépcsőkorlátnak az elkészítése, amelyet Kós Károly tervezett, de máig nem sikerült kivitelezni. Megemlítették továbbá egy kávézó és könyvesbolt létrehozását, valamint javasolták a torony kiürítését – a jelenleg raktárként használt térbe így felengedhetnék majd a látogatókat.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum után a tervek szerint a tárlatot Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban is bemutatják, júniusban pedig a Bukaresti Magyar Kulturális Központban állítják ki.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.