Hirdetés

Az alkotók jelenére kívánnak figyelni

Tematizálta a Magyar Filmszemle megnyitóját a Szabó István-ügy

2006. február 02., 00:002006. február 02., 00:00

Bár a nyitóbeszédekben mindenki az ellenkezőjére buzdított, és az esemény ünnepi jellegére kívánta irányítani a figyelmet, a 37. Magyar Filmszemle első estéjét mégis a Szabó István filmrendező ügynökmúltjára való utalások határozták meg. A február 7-ig tartó szemlét az Oscar-díjas Mephisto rendezőjének Rokonok című új filmje nyitotta meg a budapesti Kongresszusi Központban. A Móricz Zsigmond azonos című regényéből készült film premierjén a rendező is jelen volt, aki legutóbb a kilencvenes évek elején forgatott Magyarországon.
A megnyitón egyperces néma csenddel emlékeztek meg a január 18-án elhunyt Agárdy Gábor színművészről, Bozóki András kulturális miniszter pedig átadta az életműdíjakat György István dokumentumfilm- és Dargay Attila animációs filmrendezőnek, valamint Szalontay Árpádné naplóvezetőnek. Nepp József rajzfilmrendezőt a Magyar Mozgókép Mestere elismeréssel tüntették ki.
A köszöntőbeszédekben mindegyre utalás történt a szemle hangulatát befolyásoló ügyre, miszerint Szabó István évfolyamtársairól írt jelentéseket a titkosszolgálatnak. A filmrendező azonban nem szólalt fel a megnyitón, és egyetlen újságírónak sem nyilatkozott. Grünwalsky Ferenc, a Magyar Mozgókép Közalapítvány elnöke reményét fejezte ki, hogy a szemlén a viták a filmekről fognak szólni. Összegzése szerint az utóbbi időben a magyar film háttere, finanszírozása kiszámíthatóbbá vált, és az alkotók a nehéz, változó körülmények ellenére be tudták váltani ígéreteiket. Az idei mustrán több film látható, mint korábban bármikor. Janisch Atilla, a szemletanács elnöke arra kérte a közönséget, ne engedje elterelni figyelmét az alkotók életének jelenéről. Véleménye szerint a Szabó István-történet miatt is szerencsés, hogy az öttagú játékfilmes zsűriben három külföldi szakember kapott helyet, hiszen őket ez az ügy nem befolyásolja. Mint megjegyezte, nem tartja „ízléses” dolognak egy ilyen volumenű rendezvény előtt a feltáró cikket megjelentetni, és a közzététel időpontja „nem lehet véletlen”. Szomjas György rendező szintén jó dolognak tartja, hogy külföldi tagokkal bővült a játékfilmes zsűri, így több esély van arra, hogy szakmai döntés szülessék.
Koltai Lajos rendező, operatőr a szemlétől új nyelv megteremtését várja. Erre szerinte megvan az esély, hiszen „tele vagyunk új filmcsinálókkal”. A Rokonok operatőre, Szabó István régi alkotótársa az ügynökügy kapcsán elmondta, a filmes szakma kiállt a 68 éves filmrendező mellett, emberileg és szakmailag egyaránt. Kifejtette, őt is megdöbbentette a hír, de közöttük testvéri viszony van, és az is marad. Közös munkájukat folytatják: feltehetően ősszel fognak hozzá egy új film forgatásához, amely Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének adaptációja lesz, olasz koprodukcióban, magyar és külföldi színészek közreműködésével.
Több mint 400 mű szerepel a filmszemlén, főiskolások, első filmesek, visszatérő alkotók és nagy öregek munkái. A mustra versenyprogramjában 103 alkotás – 24 nagyjátékfilm, 28 kísérleti és kisjátékfilm, 39 dokumentumfilm és 12 tudományos ismeretterjesztő film – szerepel.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés