
Fotó: A szerző felvétele
2007. július 30., 00:002007. július 30., 00:00
A rendezvényre több mint kétszázan gyűltek össze, a művészt Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos irodalmi műsorral, a Varadinum vonósnégyes és Zih Otília koncerttel köszöntötte. Tolnay Tibor „lelki ajándékok” sokaságával rendelkezik, és ezt az adományt úgy kamatoztatja, hogy másokat ajándékoz meg tehetségével, munkájával – összegzett ünnepi beszédében Tőkés László református püspök, aki mellett Tempfli József római katolikus püspök is köszöntötte a művészt. Jakobovits Miklós, a Barabás Miklós Céh elnöke szerint Tolnay a realista tájképfestés művelői közé tartozik, alkotásain a színek és formák harmóniáját teremti meg. „Képeinek lényege a féltés, az áhítat a kötődés” – tette hozzá Jakobovits. Tolnay Tibor alkotásain az erdélyi, székelyföldi tájakon kívül a bolgár tengerpartot, Magyarország több látványosságát is megörökítette. A festő azonban mindmáig nagyváradi képeket fest legszívesebben, művein olyan utca- és épületrészletek fedezhetők fel, amelyek ma már csak az emlékekben élnek. „Nap mint nap szeretett Körös-partom vezet a műterembe. A folyót vigyázó vagy a Körös vizébe dőlt fák szépségében gyönyörködöm. Egyik görcsösen vonaglik, a másik kecsesen kígyózik, szomszédja magába roskadva szenved, a fiatalabbja büszkén tör a téli ég felé” – osztotta meg gondolatait a közönséggel Tolnay „Számomra létszükséglet a festés. Mindennap dolgozni szeretnék ezután is” – mondta az ünnepelt.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.