Átadták a Wagner Nándor-díjakat

Kis Sándor, az Academica Humana Alapítvány elnöke adta át a Wagner Nándor-díjakat a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem reklámgrafika szakos diákjainak, akik helyezést értek el a Holnap antológia megjelenésének századik évfordulója alkalmából kiírt plakátpályázaton.

2008. május 02., 00:002008. május 02., 00:00

A Holnap 1908-ban jelent meg Váradon, egyik vezéralakja Ady volt. „Tíz éve írtuk ki elõször pályázatunkat, a változó témájú verseny nyertesei között Wagner Nándor özvegyének jóvoltából százezer forintot osztunk ki” – mondta Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Mûvelõdési Céh elnöke, hozzátéve, a versenyt egyszer a reklámgrafika, máskor meg a vizuális mûvészetek szakon tanuló egyetemisták számára hirdetik meg. A zsûri idén Hátszegi Zsolt munkáját ítélte legjobbnak, a fiatal mûvész ötvenezer forintos (mintegy 725 lejes) pénzjutalmat kapott. A második helyezett Vaszil István Dániel lett, Deák Emõke és Groos Emese Zsejke megosztott harmadik díjat kapott. A pályázatra beküldött tizenhat plakátot a Partiumi Keresztény Egyetem alagsorában állították ki.

Wagner Nándor szobrász, festõ 1922-ben született Nagyváradon, 1950-ben Magyarországra, hét év múlva Svédországba települt, végül Japánban hunyt el 1997-ben. Legismertebb munkái a Filozófiai Kert és a Corpus Hungaricum. Szülõvárosában 2005. május 1-jén leplezték le az általa tervezett József Attila-szobrot a Petõfi parkban. A nagyváradi szobrász özvegye, Wagner Csijo képzõmûvész többször járt a Partium fõvárosában, az õ anyagi hozzájárulásából hozták létre a szobrászmûvész emlékére hirdetett pályázat díjalapját.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba

Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba
2025. szeptember 12., péntek

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra

A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra
2025. szeptember 12., péntek

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?
2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál