2007. június 01., 00:002007. június 01., 00:00
Az alkotást néhány héten belül a főváros és az ország számos mozija műsorra tűzi, és a TIFF-en tizenegy filmmel száll versenybe a 10 ezer eurós fődíjért. A rendezvényen jelen lesz a film teljes stábja, többek között a rendező, Cristian Mungiu és a film szereplői – Anamaria Marinca, Laura Vasiliu és Vlad Ivanov. A TIFF gáláját a korábbi években is telt ház kísérte, ezúttal azonban már a hét elején elfogytak a jegyek – a szemle teljes idejére érvényes, elővételben vásárolt bérletek száma pedig rekordot döntött. Két nap alatt mintegy 1700 jegy, 130 bérlet és 20 darab, 30 film megtekintésére érvényes TIFF-kártya fogyott el. A fesztivál nyitógáláját élőben közvetíti a Realitatea televízió, az est házigazdája pedig Tudor Giurgiu, a fesztivál tiszteletbeli elnöke – a Román Televízió volt elnöke, valamint Mihai Chirilov fesztiváligazgató és Emil Boc kolozsvári polgármester lesz.
A hazai közönség először láthatja pénteken az aranypálmás filmet, amely Cannes-ban több mint hatvan meghívást kapott különböző nemzetközi filmfesztiválokra. A 4 hónap, 3 hét és 2 nap egyébként nemcsak a szakma tetszését nyerte el, hiszen több mint harminc ország filmforgalmazói vásárolták meg, többségük az eredményhirdetés előtt – jelentette ki tegnapi, bukaresti sajtótájékoztatóján Cristian Mungiu. A filmet nemsokára Indiában, Izlandon és a dél-amerikai államokban is vetítik. A román rendező elmondta, több hollywoodi felkérést kapott a francia fesztiválon, azonban egyelőre az Amintiri din epoca de aur (Emlékek az aranykorból) című trilógiát kívánja folytatni – a nagy sikerű film az első részét képezi a sorozatnak. Az Aranypálma díjas rendező szerint a 4 hónap, 3 hét és 2 nap sikere hozzájárul ahhoz, hogy a továbbiakban könnyebben jussanak támogatáshoz a román rendezők.
A TIFF-en 39 ország 160 filmjét vetítik 14 szekcióban, és mintegy 300 meghívottat látnak vendégül. Idén először Nagyszeben is otthont ad a fesztiválnak június 4–10. között.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.