2007. február 22., 00:002007. február 22., 00:00
Kubinyi Anna Makórólindult, majd miután meghódította a budapestiművészeti életet, tíz évet töltöttFranciaországban. Mint elmondta, Dél-Franciaországban,a goblenek őshazájában nem volt könnyűelfogadtatnia magát, de neve ismertté vált, ésmunkáival kiállításokon mutatkozott be.„A napsütés és hullámzó tengerután mégis azt éreztem, hogy nem tudok ottgyökeret engedni, nekem, Kárpát-medenceinek itthonkell élnem – mondta el a Krónikának a művész.– Vágytam a föld szagára, az eső mosta rétekillatára, az itthoni ízekre, arra, hogy felfrissüljek,új energiát nyerjek a gyökereimből.” KubinyiAnna 2000-ben járt először Erdélyben – bárédesanyja nagyváradi születésű –, ésazonnal megragadta képzeletét a hagyományoksokasága, a székelyföldi motívumvilág.
Jelen tárlat anyaga az utóbbiévekben készült, alapmotívumai a székelykapu, az égig érő fa, az aranymadár, erdő,mező. „Véletlenül lettem textiles, hiszen keramikusnakjelentkeztem az egyetemre, de az iratcsomóm véletlenüla textil szakra jelentkezőké közé keveredett.Gondoltam, ha már így alakult, kicsit belekóstolok,aztán egy év múlva átmegyek a kerámiaszakra” – meséli pályája kezdetétKubinyi. Hozzátette: szívesen megismerkedne erdélyifalusi szövőnőkkel, belepillantana a fafaragókmunkájába. „Tervezem, hogy egy évig ideköltözöm, hogy ihletet merítsek a mégélő néphagyományokból” – mondta. Akiállítást Erdélyben először asepsiszentgyörgyi közönség tekinthette meg, eztkövetően Bukarestben és Csíkszeredábanmutatták be. Székelyudvarhely március 15-étőlad otthont a vándortárlatnak, amelynek a tervek szerintutolsó állomása Kolozsvár lesz.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.