Hirdetés

Animációs figurák népesítették be a kastélyt

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A gyergyószárhegyi Lázár-kastély XV. századi falai között dübörgő elektronikus zene szemmel láthatóan nem zavarta a békésen legelésző Violát, a harmadik muuuvi nemzetközi rövidfilm fesztivál kabalatehenét. A tehén a rendezvénynyitó felvonuláson, a gyergyószentmiklósi Aranypatkós Lovas Sportklub szekerein érkező fesztiválzsűrit kísérte el a helyszínre.

2007. augusztus 06., 00:002007. augusztus 06., 00:00

Az augusztus 3-án rajtolt, háromnapos rendezvényen harminc rendező kilencven animációs és rövidfilmjét nézhették meg a résztvevők a kastély kapubástyájának hűvös termeiben. A benevező filmesek többsége az országból érkezett, de voltak a versenynek magyarországi, finn és amerikai résztvevői is. Csemegét jelentett a nézők számára Will Krause amerikai filmes szombati bemutatója: a bemutatott versenyfilmektől eltérő hangulatú alkotások többek között a Cartoon Network rajzfilmes televízióadó számára készültek. A minimalista stílusú, néhol szókimondó humorú filmek hangos sikert arattak.

A kísérletező kedvű filmkészítők a kolozsvári AltArt Alapítványtól kölcsönzött Animatronon, az interaktív animációkészítő automatán próbálhatták ki magukat, és az „animációs boszorkánykonyhán” készült alkotásaikat magukkal is vihették. A legnagyobb közönséget azonban Radu Vasile Igazság animátor, az Országos Film- és Színművészeti Egyetem tanárának bemutatója vonzotta. A szombat délelőtti, filmvetítéssel egybekötött előadáson a romániai animációs film történetéről esett szó.

„A tavalyi fesztivállal ellentétben – amikor az esti bulira nőtt meg a tömeg – idén a résztvevők nagy többsége céltudatosan filmet nézni érkezett” – értékelte elégedetten a fesztivált Balázs Áron művészeti vezető. Radu Vasile a zsűri tagjaként azt nevezte a muuuvi egyik erősségének, hogy díjazták a filmek és animációs filmek figuráit is. „A forgatókönyv, a rendezés, a zene mind szerzői jogvédelem alatt áll, ám a rajzfilmfigurák kimaradtak ebből” – indokolta az animációsfilm-készítő.

Amíg forogtak a filmek, a kastély udvarán tizenéves, bő nadrágos-pólós fiúk, lányok csapata sürgött-forgott. A gyergyószentmiklósi, extrém sportokat űző kéttucatnyi fiatal önkéntesként vett részt a fesztivál szervezésében, de nem hagyták ki az esti bulikat sem, amelyekhez hazai és magyarországi DJ-k szolgáltatták a talpalávalót. A fénypontot kétségkívül a bukaresti DJ Vasile pénteki és vasárnapi fellépése jelentette: pörgő, változatos mixében a magyar népzenét és Lauryn Hill rapper-énekesnő szövegét egyaránt felismerte a tomboló közönség. „DJ Vasile szokásos gázsija töredékéért jött el a fesztiválra, ám előtte minden ismerősénél érdeklődött utánunk, sőt fényképeket is kért a helyszínről” – számolt be Balázs Áron, a fesztivál művészeti igazgatója.

F. N.-


A díjazottak: Bloody Cow Award – fődíj: Együtt (rendező: Nagy Dénes), Legjobb animáció: Elvis Turns in his Grave (rendező: Aiju Salminen), Legjobb rövidfilm: Előbb-utóbb (rendező: Madarász István), Legjobb kísérleti film: Nachtmaschine (rendező: Max Hattler), Legjobb operatőri munka: Csendes éj (vezető operatőr: Szaladják István), Legjobb rendezés: Exam (rendező: Paul Negoescu), Legjobb figura: Computer Casanova (rendező: Bálint Ferenc, Nagy Boglárka), Legjobb gyergyószentmiklósi film: A köd (The Fog) (rendező: Páll Olivér), Legjobb diákfilm: Hi Christina Bye Christina (rendező: Iulia Rugia), Különdíj: Kosza Arnold, a legfiatalabb filmkészítő.

(fotó: Bartha Loránd)

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés