Hirdetés

Alkalmatlan az igazgató?

A jövő héten döntenek a Székely Nemzeti Múzeum ügyében Független szakmai bizottság dönti el a jövő héten, hogy romlott-e Kató Zoltán igazgatása alatt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum teljesítménye és megítélése, illetve azt, hogy meghosszabbítják-e az intézményvezető szerződését – tájékoztatta a Krónikát Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.

2006. június 29., 00:002006. június 29., 00:00

Lapunk értesülése szerint a belső kivizsgálást (auditot) végző megyei tanácsos a napokban készítette el jelentését, amelyben megállapította, hogy Kató Zoltán alkalmatlan a múzeum vezetésére. Demeter János elmondta, még nem ismeri a jelentés tartalmát, mivel jelenleg Magyarországon tartózkodik, és csak pénteken tudja azt elolvasni. Hozzátette, biztos abban, hogy a zárójelentés tartalmaz elmarasztaló dolgokat, de úgy véli, az intézmény helyzete nem kritikus. Demeter szerint elfogadhatatlan, hogy az intézményben senki nem áll „köszönő viszonyban” a másikkal, és ez negatív hatással van a múzeum működésére. Az igazgatónak és az alkalmazottaknak is változniuk kell – jelentette ki Demeter, aki szerint a belső vizsgálat arra irányult, hogy az igazgató hogyan gazdálkodott a közpénzekkel. A megyei tanács elnöke ugyanakkor felelősségre kívánja vonni az önkormányzat azon dolgozóit, akik kiszivárogtatták lapunknak a belső vizsgálat eredményét.
Amint arról korábban beszámoltunk, az intézményben dolgozó szakemberek többsége elégedetlen a Székely Nemzeti Múzeum működésével és Kató Zoltán igazgató vezetési stílusával. Májusban az intézményt fenntartó Kovászna Megyei Tanácsnál iktattak azt a beadványt, amelyben egyik muzeológus foglalta össze panaszaikat, kifogásaikat, és a tevékenység kivizsgálását kérte. Kató Zoltán szerződését májusban kellett volna meghosszabbítani, de a belső kivizsgálás miatt ezt júniusra halasztották.
A múzeum dolgozói elsősorban azt nehezményezik, hogy az intézmény nem látja el alapfeladatait: a gyűjtést, a raktározást és a tudományos kutatást. A Székely Nemzeti Múzeum negyven évig az ország egyik legaktívabb régészeti intézménye volt, de néhány éve nem különítenek el pénzt ásatásokra. A múzeumban továbbá nincs összehangolt, intézményes kutatás. A raktározás, az állagmegőrzés sem megfelelő, és annak ellenére, hogy a törvény tiltja, az egyes tárgyakat egymásra rakják. A szakemberek elégedetlenek az időszakos kiállítások minőségével – úgy vélik, azok csak azért jönnek létre, hogy az igazgató igazolhassa a szerződésben vállalt kötelezettségeit. A kiállítótermeket évek óta nem festették ki, a falak megfeketedtek, holott az évek során Kató Zoltán igazgató egymás után négy korszerű irodát rendezett be magának. Az igazgató és az alkalmazottak viszonyát a kommunikáció teljes hiánya, a merevség és a bizalmatlanság jellemzi – fogalmazták meg a panaszosok, akik azt sem értik, miért kell román nyelven levelezniük az intézményen belül. Bár az intézmény szabályzatában szerepel, évek óta nem tartottak értekezletet. Az igazgató szerintük nem segíti a szakmai fejlődésüket: nem engedi el őket konferenciákra, és nem is értesíti őket arról, ha meghívás érkezik szakmai fórumokra. Kató Zoltán nem támogatja, sőt mellőzi azokat a pályázatokat, amelyekben személyesen nem érdekelt – mondják a muzeológusok.
Kató Zoltán múzeumigazgató korábban elmondta, csupán a végleges döntés után hajlandó kommentálni a helyzetet, illetve az alkalmazottak panaszait. Hozzátette, ő probléma-megoldó ember. A valós, jelzett gondokat minden esetben kezeli, de „nem létező problémát nem orvosolhat”.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés