Hirdetés

Al Di Meola koncertezik Vásárhelyen

Hétfő este a Kultúrpalota nagytermében vette kezdetét az augusztus 15-ig tartó, tizedik alkalommal megrendezett Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál. 

Antal Erika

2015. augusztus 11., 17:352015. augusztus 11., 17:35

A neves fellépők mellett a szervezők a fiatal tehetségeknek is lehetőséget nyújtanak a bemutatkozásra. Az előadásokra a belépés ingyenes. A program szerint minden este egy fiatal tehetség lép színpadra, majd következik a „nagykoncert”. A fesztivál első estjén, a zsúfolásig telt nagyterem színpadán elsőként Bíró Beatrix mutatkozott be gitárművészetével.

Deák Endrére emlékeztek

A keddi nagykoncerttel a szervezők Deák Endre emléke előtt tisztelegtek. Deák Endre, akit Erdély egyik legjobb lantosaként tartották számon, 1952-ben Marosávárhelyen született, Kolozsváron végzett a zenekonzervatóriumban, majd 2012-ben bekövetkezett halálig Nagykárolyban élt, ahol megalapította a Collegium Régizene-együttest. A hetvenes évek végén részt vett az erdélyi magyar régizene-mozgalom elindításában.

A hétfő esti hangversenyen színpadra lépett Caius Hera, Podhorszky Gábor, Natalia Lipnitszkaja, Pavlovits Dávid, Girán Péter és Beke István Ferenc is. Caius Hera lantművész 2005-ben zene- és gitártanári diplomát szerzett, a 2012-ben megkezdett doktori tanulmánya témája a 16.századi olasz lantzene. Pavlovits Dávid 17 évesen kezdett gitározni tanulni, és három év után díjat nyert egy nemzetközi gitárversenyen. 1998-ban gitárszakon diplomázott, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán gitár- és kamarazene tanár.

A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián 2005-ben kapott doktori címet. Podhorszky Gábor különböző zenekarokban játszott, miközben komolyzenei tanulmányokat folytatott. Első diplomáját a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán szerezte, majd a Hágai Királyi Zeneakadémián tanult klasszikus és barokk gitárt.

Natalia Lipnitszkaja a Minszki Zeneakadémián, majd a bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetemen tanult, a svájci Dr. Robert és Lina Thyll-Dur Alapítvány ösztöndíjasa volt, szólistája a Nemzeti Belorusz Rádiónak és a magyarországi Bartók Rádiónak. 2000 óta szólóesteket és mesterkurzusokat tart Európában és az Egyesült Államokban.

Beke István Ferenc a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia és a nagyváradi Művészeti Egyetem gitár- és kamarazene-tanára, a marosvásárhelyi Harmonia Cordis Egyesület elnöke. Több díjat is nyert országos és nemzetközi klasszikusgitár-versenyeken, valamint számos hazai és külföldi mesterkurzuson vett részt, kamarahangversenyeket adott Romániában, Magyarországon, Németországban és az Egyesült Államokban. Beke István a Harmonia Cordis, a székelyföldi Terra Siculorum Nemzetközi Klasszikusgitár Fesztivál és a kolozsvári Novum Generatio Nemezetközi Gitárnapok szervezője is egyben.

A Harmonia Cordis Egyesület 2007-ben alakult, zenei és kulturális események szervezése céljából, leginkább a gitár- és klasszikus zenére fektetve a hangsúlyt. Az egyesület célja találkozók, zenei témájú konferenciák, versenyek, országos és nemzetközi fesztiválok, művészkurzusok, transzdiszciplináris művészeti események szervezése.

A Harmonia Cordis szervezi Románia legnagyobb gitárfesztiválját Marosvásárhelyen, a Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivált. Honlapján, a harmoniacordis.org oldalon a fontosabb eseményeket élő adásban közvetítik. Ugyanott működik Kelet-Európa első online klasszikusgitár-rádiója is.

Mesterkurzusokat is szerveznek

A gitárfesztivál keretében mától szombatig klasszikusgitár, dzsesszgitár és kamarazene témában mesterkurzusokat valamint szakmai beszélgetéseket tartanak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.

Az érdeklődőket kiegészítő programok is várják a hangversenyek és mesterkurzusok mellett: későesti koncertek a Zanza kávézóban, kiállítás a Művészeti Egyetemen akusztikus erősítő berendezésekből, valamint Lőrincz György archaikus hangszereiből.

A fesztivál fő eseményét augusztus 15-én tartják: szombaton este 8 órától a Színház téren Al Di Meola lép fel. A szombat esti koncertet Tudor Gliga és Orosz Dávid duója indítja, utána a Harmonia Cordis Trio (Beke István Ferenc – gitár, Szántó Lóránd – hegedű, Enyed Károly – ütős hangszerek), majd következik Al Di Meola és zenekara, akik az amerikai dzsesszgitáros legújabb európai turnéja keretében lépnek fel Vásárhelyen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés