Hirdetés

Ahol a jókedv alapkövetelmény

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

„Fülön csíp!” – ez a jelszava a november 23-án reggel 6 órától induló első kolozsvári magyar kereskedelmi rádiónak, amely a 95,1 FM-en lesz fogható. Az egész nap sugárzó Paprika Rádió elsődleges célja a szórakoztatás, a fiatalok megnyerése a rádió számára, amelyben rengeteg zene, játék várja majd a hallgatókat, és ahol a jókedv alapkövetelmény lesz, mondta el a Krónikának a gyulai Illés Márton. A Paprika Rádió szakmai vezetője nagy tapasztalattal rendelkezik a kereskedelmi rádiózásban, a szatmárnémeti City Rádiótól érkezett Kolozsvárra, és korábban a magyarországi Danubius Rádió munkatársa volt. Egyéves kincses városi tartózkodása után visszatér az anyaországba, ahol egy új magyarországi kereskedelmi rádió beindítását tervezi.

2006. november 16., 00:002006. november 16., 00:00

Paprika néven huszonnégy órás magyar nyelvű kereskedelmi rádió indul Kolozsváron

�A rádióalapítás gondolata másfél évvel ezelőtt született meg az Euréka, a kolozsvári vállalkozókat tömörítő egyesület ötleteként, valamennyi tulajdonos Euréka-tag. Miután pályázaton frekvenciát nyertünk, elkezdődött a tulajdonképpeni munka� � fejtette ki Irsay Miklós projektvezető.
A 24 órás magyar rádió adását Kolozsvár közigazgatási területén sugározzák majd, a műsorok főként a 15�49 év közötti korosztályhoz szólnak. A szerkesztőség tagjait Illés Márton válogatta ki, a májusban közzétett álláshirdetésekre több mint száz fiatal jelentkezett. �Nagyon sokan voltak, akik eddig más területen dolgoztak, de akadtak olyanok is, akik rádiós múlttal rendelkeztek, vagy olyan is, aki csak törte a magyar nyelvet. Meglepődtem, mert viszonylag kevés kolozsvári jelentkezett� � mesélt a szerkesztői gárda kiválasztásáról Illés Márton. A szakmai vezető elmondta, a kereskedelmi rádiózásban ma már nem rovatokból áll az adás, hanem műsorfolyam, sávos műsorszerkezet van: ez azt jelenti, hogy 4-5 órán keresztül sugároznak egy műsort. A Paprika Rádióban reggel 6-tól 10 óráig ébresztőműsor lesz Reggeli tornádó címmel. Ezt követően 15 óráig a Kolozsvár Expresszben meghívottakkal beszélgetnek, közben lesznek telefonos játékok és nem utolsósorban zene. Főként magyar és nemzetközi popzenét sugároznak a 80-as évektől kezdődően napjainkig, a repertoárból hiányzik majd az operett, a magyar nóta, a musical vagy a lakodalmas zene. Óránként híreket mondanak, főként a helyi jellegű és a környező települések eseményeire koncentrálva, de nem hiányoznak majd a magyarságot, illetve az ország lakosságát érintő eseményekről szóló híradások sem.
A névválasztásról Irsay Miklós elmondta, tucatnyi név közül döntöttek végül a Paprika Rádió mellett. Olyan nevet szerettek volna, amely hamisítatlanul magyar szó, magyaros csengésű. �A paprikát a románok is könynyen ki tudják ejteni, ugyanakkor sok más nyelvben is használják. Ebben a szóban játékosság, csipkelődés, fűszeresség rejlik, és nem akartunk túl komoly, akadémikus, konzervatív nevet� � mondta el Irsay, hozzátéve, többek között felmerült a Corvinus név is, ez viszont túl komoly lett volna a műsor jellegéhez. Mint elmondta, egyik ellenvetés a paprika elnevezéssel kapcsolatban az volt, hogy rusztikus árnyalata, magyarországi kereskedelmi rádióra emlékeztető csengése van � ez pedig erdélyi magyar kereskedelmi rádió lesz. n

------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés