2012. november 01., 08:412012. november 01., 08:41
A sepsiszentgyörgyi találkozó szervezője elmondta: a falvakban már csak egy-két hagyományőrző él, az idős emberek nehezen vállalják a hosszú utat, nem szívesen hagyják otthon több napra az állataikat. Az idei találkozóra székieket hívtak meg, két idős adatközlőn kívül egy fiatal tánccsoport is fellép, így a nézők láthatják, hogyan táncoltak régen, és hogy ropják most a fiatalok, mit őriztek meg, és mit újítottak.
„Ennek a kultúrának az utolsó óráját éljük” – fogalmazta meg Ivácson László, aki fontosnak tartja, hogy ezeken a találkozókon a hivatásos táncosok még együtt táncolhatnak az adatközlőkkel, személyes élményeket gyűjthetnek tőlük. A hivatásosok, így a Háromszék Táncegyüttes is több száz órányi felvételt gyűjtött a hagyományőrzőktől, a jövő feladata az lenne, hogy a felvételek alapján „visszatanítsák” a táncokat, a hagyományokat a falvakba.
Ivácson László elmondta, az elmúlt években rengeteget gyűjtöttek többek között Jobbágytelkén vagy Székelyhodoson, de ezekben a falvakban már senki nem tudja a régi táncokat. A felelevenítés csak akkor lehet eredményes, ha azt a falu elfogadja, erőltetni nem lehet, mert akkor művivé válik, szögezte le a koreográfus.
Az idei találkozó első napján, pénteken a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes Ki mint veti táncát... című produkcióját mutatják be a budapesti Gázsa zenekar közreműködésével. Szombaton gálaműsorra kerül sor, ahol fellépnek a széki hagyományőrzők, a Háromszék, az Ördögtérgye, valamint a Százlábú táncegyüttes, vasárnap pedig a gyerekeknek szerveznek kézműves-foglalkozásokat, és a gyermekegyüttesek mutatkoznak be. Mindennap táncházat is szerveznek.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.