
Fotó: A szerző felvétele
2009. november 17., 09:562009. november 17., 09:56
Több korábbi kiállítás anyagából válogat Ádám Gyula csíkszeredai fotóművész Hegyen-völgyön járogaték vala című tárlata: színes és fekete-fehér alkotások egyaránt szerepelnek a gyűjteményben, a képek többsége a csángók életét mutatja be. A kiállítás a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében tekinthető meg.
A vasárnapi megnyitó a háromszéki népzenét játszó Heveder zenekar rövid koncertjével kezdődött, majd Ádám Rebeka énekelte el a rendezvény címét adó csángó népdalt. A tárlatot Vécsi Nagy Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum művészettörténésze nyitotta meg. Elmondta, hogy az alkotó már számos elismerésben részesült: 2000-ben Csíkszereda város Pro Urbe díjával tüntették ki, 2006-ban első helyezést ért el a VI. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti pályázaton, a Székelyföldi vízikerekek nyomában című fotóalbuma a 2008-as marosvásárhelyi könyvvásáron a legszebb könyv díját kapta, továbbá szintén 2008-ban kapta meg a Magyar Művészetért Díjat.
Jelenlegi kiállításának néprajzi témájú fotókból álló változatos anyagát, ugyanakkor sajátos egység is jellemzi – fejtette ki Vécsi Nagy. Hozzátette, a kiállítás címéül választott csángó népdal szövege a tárlat anyagának hangulatát is jellemzi: „virágocskát szedegetek vala / a csincsecskékbe csincselgetem vala / bokrétába kötögetem vala”.
A képek sokféleségén túl a művészettörténész kiemelte, hogy a fotográfus technikai érdeklődése, leginkább az adott légköri jelenségek biztosította fényviszonyokra, a különböző épületbelsők jellegzetes hangulatának visszaadására összpontosul. Erről az érdeklődők is meggyőződhetnek, a fotók sokfélék, sokféle hangulatot közvetítenek, egyesek festményszerűen elmosódottak, mások éppen a kontrasztokat emelik ki.
„Képzeletbeli múzeumunkba raktározzunk el bár egyet a tárlat képei közül” – javasolta nyitóbeszéde végén a művészettörténész.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.