Hirdetés

Abszurd kihívás Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem konferenciát szervez december 4–5-én Az abszurd kihívás – Ionesco tegnaptól máig címmel, melyre a szervezők egyetemi oktatók, kutatók és doktori iskolák hallgatóinak jelentkezését várják Az abszurd dráma és színház az 1950–60-as évek európai kultúrájának felforgató, radikális művészi mozgalma volt.

2009. augusztus 12., 10:072009. augusztus 12., 10:07

Bár az abszurd kísérlet eredményei egyes kutatók szerint „bevonultak a fősodorba, klasszicizálódtak”, az abszurd alkotók legnagyobbjai – Beckett, Ionesco – ma is kihívást jelentenek a színpad számára. A konferencia az avantgárd  műveknek a kortárs posztmodern diskurzusokkal való találkozását tartja izgalmas kérdésnek, az abszurd alkotók, illetve kiemelten Eugene Ionesco életművének kortárs recepcióján keresztül.

Kutatásmódszertani kérdéseket boncolgatnak: például, hogy az avantgárd-abszurd művészet a modernitáson belüli kísérlet-e, vagy azon kívül helyezendő el, valamint, hogy milyen értelmű az abszurd klasszicizálódása, milyen a kapcsolata a realizmussal, a polgári színházzal, másrészt pedig a posztmodern színház formáival. Azt járják körül, hogy mennyire összeegyeztethető a posztmodern szemléleti és formagazdagsága, illetve az egyes álláspontok kizárólagossága, az ideológiai-politikai szemléletmód.

Hogyan jelentkezik ez az abszurd színház amerikai változatában és az „Európa utáni” kulturális kontextusban, illetve, van-e még helyük, szerepük a radikális színházi formáknak a posztmodern kultúrában. A konferencia nyelve angol, francia, román és magyar. Egy előadás időtartama 15 perc. A szervezők a külföldi meghívottak számára szállást és ellátást biztosítanak.

A jelentkezés és a maximum 200 szavas rezümé elküldésének határideje november 2. Az összefoglalókat a  csep_zoltan@yahoo.com e-mail-címre várják. A dolgozatokat  szakreferensek bírálják el, felajánlva a megjelenés lehetőségét a Symbolon című színháztudományi periodikában.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés