Hirdetés

Ábel a marosvásárhelyi könyvvásárban

Závada Pál író kezdi el Tamási Áron Ábel a rengetegben című könyvének felolvasását a csütörtökön kezdődő XIII. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. Az Ábel-trilógia maratoni felolvasása a könyvszemle új és érdekes színfoltja lesz – mondta lapunknak Káli Király István szervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke. A november 8–10. között zajló könyvfesztivál helyszíne ez alkalommal is a színház földszinti és emeleti előcsarnoka, a könyvbemutatóknak és író-olvasó találkozóknak pedig a színház protokollterme, a Bernády Ház, az unitárius egyház Bolyai téri tanácsterme, valamint a Bolyai Gimnázium díszterme ad otthont.

2007. november 07., 00:002007. november 07., 00:00

Káli Király István elmondta, a magyarországi és az erdélyi könyvkiadók részérõl egyaránt nagy érdeklõdést tapasztalt a rendezvény iránt. Magyarországról nyolc könyvkiadó lesz jelen külön standokkal, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztõk Egyesülése pedig 21 kiadó könyveit mutatja be a standján – az erdélyi kiadók közül pedig szinte valamennyi részt vesz a vásáron. A Romániai Magyar Könyves Céhhez tartozó kiadók közös standon állítják ki az utolsó év könyvtermését. „Széles kínálatot nyújtunk a vásárlóknak, a célunk az, hogy minél több frissen megjelent, minõségi könyvet juttassunk el az olvasókhoz\" – fogalmazott Káli.

A csütörtök délelõtti hivatalos megnyitót követõen kezdõdik el az olvasó-maraton a színház földszinti elõcsarnokában. Závada Pált a Látó irodalmi folyóirat szerkesztõi követik, majd a Bolyai Farkas Gimnázium diákjai, illetve mindazok, akik már korábban jelentkeztek, vagy akik a helyszínen iratkoznak fel. Egy-egy személy 15–20 percet olvashat a trilógiából, amelyet a számítások szerint szombat estig sikerül befejezni. Már hagyománynak számít a csütörtöki irodalmi est, amikor a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem stúdiótermében jeles írók és költõk mutatkoznak be és olvasnak fel mûveikbõl. Az idei rendezvény címe Nemzedékek az új magyar irodalomban. Az idõsebb nemzedéket Várady Szabolcs költõ, a középkorosztályt Závada Pál író, a legfiatalabbakat pedig Dragomán György író és Szabó T. Anna költõ képviselik. Az est fél hétkor kezdõdik, elõtte félórával a meghívottak dedikálják köteteiket. Másnap, pénteken 10–11 óra között is lehet dedikáltatni a szerzõkkel a színház elõcsarnokában.

A szervezõk az idei vásártól is ugyanazt a sikert várják, mint a tavalyitól, amikor a színház teljesen beépített elõcsarnokában a legnagyobb felhozatalból válogathattak a könyvbarátok. Annál nagyobb kiállítási felületre már nincs is lehetõség, de továbbra sem szeretnének változtatni a helyszínen, amely meghittséget és megfelelõ környezetet biztosít a könyvnek és a kiállításnak, a szerzõknek és a vásárlóknak egyaránt.

A. E.

Árverezik a Lyra könyvkiadó ingóságait

Nyilvános árverésen próbálja értékesíteni a Maros megyei adóhivatal a marosvásárhelyi Lyra könyvkiadó ingóságait. Amint a Zi de zi helyi napilapban közölt hirdetésben szerepel, a november 14-ére meghirdetett árverésen 112 ezer lejes kikiáltási áron kerül kalapács alá a kiadó nyomdagépe. Emellett telefonközpont, fénymásolók, számítógépek és bútorok is szerepelnek a kiárusítandó vagyontárgyak listáján. Káli Király István, a kiadó adminisztrátora a Krónikának elmondta, a hirdetés nem jelenti azt, hogy csõdbe ment a Lyra Kft. Az árverést részben a marosvásárhelyi adóhivatal vezetõje túlbuzgóságának számlájára írja. Megjegyezte viszont, hogy a körbetartozások miatt 2004 õsze óta rendkívül nehéz helyzetben van az erdélyi magyar könyvkiadás. A kiadók csak nagy késéssel jutnak hozzá a terjesztõknek átadott könyveik árához, ha egyáltalán hozzájutnak, így jelentõs adótartozást kénytelenek maguk elõtt görgetni. A Lyra Könyvkiadó Kft. elsõsorban a Mentor Kiadó köteteinek kinyomtatásával és terjesztésével foglalkozott. Utóbbi kiadó a legnagyobb tulajdonrésszel (54,62 százalékkal) szerepel a Lyra tulajdonosai között. Kisebb tulajdonrésszel rendelkezik a Látó irodalmi folyóiratot megjelentetõ Aranka György Alapítvány és a Maros megyei Népújságot megjelentetõ Impress Kft. Káli Király István elmondta, az árverés nem veszélyezteti a Mentor-könyvek megjelenését. A Lyra két másik nyomdagépet is bérel, ezek továbbra is a kiadó rendelkezésére állnak. Hozzátette azonban, a Mentor arra kényszerül, hogy a tulajdonában levõ ingatlan eladásával teremtse elõ a tartozásai kifizetéséhez szükséges anyagiakat. Errõl a közelmúltban döntött a társaság közgyûlése. A Mentor nehéz anyagi helyzetét a tavalyi adatok még nem tükrözték. Markó Béla RMDSZ-elnök ez év márciusában keltezett vagyonnyilatkozata szerint a kiadótól kilencezer lej osztalékot kapott a 2006-os évre. Ugyanabban a vagyonnyilatkozatban számolt be a volt miniszterelnök-helyettes arról is, hogy 33 ezer lejért Káli Király Istvánnak adta el Mentor-részvényeit.

Gazda Árpád

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 28., vasárnap

Aprószentek napi szokások, bőségvarázsló hiedelmek a Kárpát-medencében

Aprószentek napja van vasárnap: azokra a gyermekekre emlékezik december 28-án a római katolikus egyház, akiket Jézus születése után öletett meg Heródes.

Aprószentek napi szokások, bőségvarázsló hiedelmek a Kárpát-medencében
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
Hirdetés
Hirdetés