2007. április 02., 00:002007. április 02., 00:00
Az erdélyi magyar könyvkiadókata kolozsvári KompPress, a Koinónia, a Művelődés,a Polis, a Kriterion Kiadó, valamint a Bagoly Könyvesboltképviselte. Ezenkívül jelen volt köteteivel amarosvásárhelyi Mentor kiadó és acsíkszeredai Pallas–Akadémia. A Románianemzeti kisebbségei elnevezésű sátorban állóstandok számára – így a magyar kiadóknakis – az Etnikumközi Hivatal bérelte a területet, sezáltal mentesültek a négyzetméterenkéntinegyveneurós bérleti díjtól. A kisebbségisátorban minden igényt kielégítő,színvonalas felhozatal várta a látogatókat.„Elég alacsony az érdeklődők száma. Ez főlegannak tudható be, hogy nagyon félreeső helyet kaptak amagyar standok. Ezt a sátrat az utolsó pillanatbanépítették, de az idelátogatóknak30–40 százaléka vásárol valamit” –mondta el a Krónikának Vassy Loránd a BagolyKönyvesbolt részéről. Mint ismeretes, a vásárhivatalos megnyitója szerdán 11-től kezdődött. Aromán könyvkiadók telerakott polcai márjóval a nyitás előtt fényárban úszva,katonás rendben sorakoztak, a nemzeti kisebbségek sátrapedig délután 3-ra készült el. „Mindenkönyv kelendő” – válaszolta Vassy arra akérdésünkre, hogy az eldugott helyet leszámítvamilyennek tartja a vásárt. Mint elmondta, a látogatókfőként az Erdélyről és Kolozsvárrólszóló turisztikai könyvek irántérdeklődnek, de nagyon népszerűek a szépirodalmikötetek, a gyerekkönyvek, a lexikonok, a szótárakés a természetgyógyászati kiadványokis, és nemcsak az egyetemisták, hanem a középkorúakés az idősebbek is megfordulnak a csarnokban.
A Mátyás-szobor mellettióriássátorban az elmúlt öt napban aszéles skálájú könyvválasztékonkívül könyvbemutatókat, vetélkedőketszerveztek, és akinek kedvezett a szerencse, az értékeskönyvcsomagokat nyerhetett a tombolán. AGaudeamus-karaván május 16. és 20. közöttNagyszebenben, május 23. és 27. között pedigTemesváron kínálja portékáit.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.