2007. június 15., 00:002007. június 15., 00:00
Körtesi Károly Zilahon született többgyermekes család elsőszülött fiaként. Tizenhét évesen árvaságra jutott, szülei szerepét pótolva gondoskodott a kisebb testvéreiről. A gyerekek közül valamennyien szakmát tanultak, iparosok, kézművesek lettek. Körtesi nyomdásznak készült, de egészségi okok miatt végül fényképész lett. Szászrégenben kezdte pályafutását, majd Szovátán, később Marosvásárhelyen vált ismert és népszerű fényképésszé. A főtéren, illetve a Bolyai utcában volt a műterme, az 1940-es évektől szinte valamennyi vásárhelyi iskolában készített tablófotókat. Megörökítette a ballagásokat, jelen volt a fontosabb családi eseményeken, és a város jelentős személyiségeit fényképezte. Meggyesi György aranykoszorús fényképészmester, a Magyar Fényképész Ipartestület vezetőségi tagja a Krónikának elmondta, több ezer felvételből válogatták a tárlat anyagát, és végül 150 felvétel került fel a kiállítóterem falaira. „Elsősorban a műszaki megoldásokat vettük figyelembe, és a tematikát. A kiállított anyag többségét 9/14 centiméteres üvegnegatívról szkenneltük be, a kisebb részt pedig színes diáról” – magyarázta a magyarországi fényképész, hozzátéve, hogy történelmi szenzációnak számít az egykori vásárhelyi mester hagyatéka, hiszen 1940–41-ben azt a technológiát használta, amit a németországi Agfa gyár belga leányvállalata 1936–37-ben mutatott be Európában.
„Ez az anyag olyan, ma is használható minőségű felvételekből áll, amelyek a néhai mester szakmai tudásáról, alázatáról tanúskodnak, egy páratlan életút bizonyítékai” – fogalmazott Meggyesi György.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.