_091111.jpg)
2009. november 11., 09:582009. november 11., 09:58
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Prométheusz című előadásával zárult tegnap este Budapesten a november 1-jén kezdődött 4. Bárka Nemzetközi Színházi Fesztivál. A Bárka Színház 2006 óta megszervezett színházi találkozója minden év novemberében esedékes, a szervezők igyekeznek az illető év legjelentősebb európai előadásait meghívni a rendezvényre, amint fogalmaznak: „a kis költségvetésből inkább kevés, de jelentős produkciót”.
Idén a fesztivál főszenzációja a vilniusi Városi Színház Hamlet előadása volt, Oskaras Korsunovas rendezésében, de a meghívottak között szerepelt az Elledanse társulat is Pozsonyból, akik a 2008-as év legjobb szlovák előadását hozták el a fesztiválra (Canto Hondo). A budapesti közönség láthatta az egyik legjelentősebb lengyel rendező, Piotr Cieplak munkáját is, a Varsóból meghívott Montownia Társulat szöveg nélküli, élő zenére előadott Érzelmes darab négy színészre című előadását. Szintén Lengyelországból érkezett a bydgoszczi Teatr Polski, mely a képzőművész-rendező, Pawel Wodzinski radikális újragondolásában állította színre Krasinski hitvitázó drámáját, az Istentelen komédiát.
A külföldi meghívottak mellett magyar résztvevők is gazdagították a programot, az első napon Ladányi Andrea rendező társulata mutatta be a Gasztrobalett című előadást, és idén sem maradtak el a bárkás előadások. A fesztiválprogramot minden este szakmai beszélgetések kísérték, emellett sor került Lévai Balázs Dob+Basszus című zenei tévéműsorának felvételére is, melynek vendége a Csík Zenekar volt, koncertezett a Firkin zenekar, emellett Garamvári Gábor fotókiállítása is megtekinthető volt a fesztivál idején.
A temesvári társulat előadása a tavalyi évad nagy sikerű mozgásszínházi produkciója, melyet Katona Gábor rendező-koreográfus vitt színre. A darab és az előadás Aiszkhülosz, Gide, Shelley, Claude Aveline és Franz Hodjak művei alapján készült Gyulay Eszter dramaturg közreműködésével. A zenés-táncos előadás történetmesélése nem lineáris, párhuzamosan futó történetszálakból építkezik, a történetet a színészek több szereplő perspektívájából is bemutatják.
A fesztivál szervezői idén az élő zenét is felhasználó mozgás- és táncszínházi előadások jelentősebb képviselőit igyekeztek meghívni rendezvényükre, így kerülhetett a meghívottak listájára a Csiky Gergely Színház társulata is.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.