A művészetben is egymásra találtak

Finn, svéd, magyar és székely alkotók tábora Sugásfürdőn „Romániáról keveset tudtunk, Erdélyről még annyit sem, de nem hittem volna, hogy ilyen kellemes csalódásban lesz részünk” – jelentette ki a Finn Festők Egyesületének (FPU) elnöke, Juha Okko a sepsiszentgyörgyi képtárban a finn, svéd, magyar és székely művészek egyhetes alkotótáborát záró tárlat megnyitóján.

Benkő Levente

Benkő Levente

2006. július 07., 00:002006. július 07., 00:00

A zsúfolásig megtelt képtárban lezajlott bemutatón a finn ecsetforgatók első embere egyebek mellett arról beszélt: Erdély, ezen belül Háromszék csodálatosan szép, a tábor szervezői kiváló, melegszívű házigazdák. Következésképpen élményekben gazdagodva térnek haza, és elviszik a háromszékiek jó hírét, akiket a magyarországi alkotókkal együtt nagy szeretettel várnak az ezer tó országába. Hasonlóképpen szólt Antero Inkari, a Finn Köztársaság bukaresti nagykövetségének első tanácsosa. Első háromszéki útja alkalmával a diplomata elismerően szólt Sepsiszentgyörgy ódon épületeiről és képtáráról, hangsúlyozva: a keleti végekre is kinyúló finn–magyar képzőművészeti együttműködést folytatni kell. Ennek jeleként Antero Inkari félautónyi, Finnországról írt könyvet, ismertetőt és albumot adott át a sepsiszentgyörgyieknek. Az együttműködés folytatásának a reményét erősítette Demeter János megyei tanácselnök, aki egyebek mellett kiemelte: a művészetnek az egyesült Európában igen nagy szerep jut, ezért továbbra is támogatja a sepsiszentgyörgyi ArtAgora Egyesület kezdeményezését.
A finn, svéd, magyar és székely alkotók munkáit bemutató, Kapocs – Liitin – Connection című tárlat annak a huszonhárom képzőművésznek a munkáit gyűjti egybe, akik a Sepsiszentgyörgy melletti Sugásfürdőn tíznapos alkotótáborban vettek részt. Ez az ArtAgora Egyesület, a Finn Festők Egyesülete és a balatonkenesei Tölgy Kulturális Egyesület szervezésében Háromszéken első ízben megtartott tíznapos tábor egyik állomása a hét éve nyaranta ismétlődő finn–magyar műhelynek, amely 2007-ben a Balaton partján elhelyezkedő Felsőörsön, 2008-ban pedig a finnországi Lahtiban folytatja munkáját.
„Nyolc hónapi munka eredménye volt ez a tábor és a belőle született tárlat. Boldog vagyok, mert elértük célunkat, hiszen nem az idilli erdélyi táj szolgai másolására törekedtünk, hanem a helyi hangulatok, érdekességek és tapasztalatok érzékeny értelmezését tartottuk elsődleges feladatuknak” – közölte a Krónikával az együtt töltött hét tapasztalatait összegezve Vargha Mihály szobrászművész, a sepsiszentgyörgyi képtár igazgatója, a tábor társszervezője.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról