Kötő szerint a kultúra nincs az Európai Unió prioritásai között, a támogatási rendszere a nemzetállamok hatáskörébe tartozik. „A kulturális válság korában élünk” – jelentette ki Kötő József, aki azt is kifejtette, hogy a digitális kultúra előretörésével a kultúra is áruvá vált, és versenybe kell szállni a globalizációval. Kötő kiemelte, hogy ilyen körülmények között meglehetősen mostoha helyzetben vannak a kisebbségi – sok esetben a helyi önkormányzatok által fenntartott – kulturális intézmények. „Kiskaput jelentenek viszont a vidékfejlesztésre, illetve a humán erőforrás fejlesztésére kiírt pályázatok, amelyek révén uniós pénzek hívhatók le különféle kulturális célokra” – tette hozzá Kötő.
Andreea Grecu a kulturális intézmények számára kínált lehetőségek széles skáláját ismertette a jelenlévőkkel. Az általa vezetett ügynökség jelentős támogatást biztosít a pályakezdő művészek, a vizuális művészetek, műépítészet, zene, színház, tánc keretében tevékenykedő alkotók számára, illetve a kultúra keretében tevékenykedő adminisztratív személyzet képzését is segíti. Az igazgató azt is elmondta, hogy pályázati kiírásaikon mind magán-, mind jogi személyek részt vehetnek. Pénzösszegek pályázhatók meg többek között a különféle rendezvények résztvevőinek elszállásolására, szállításra, honoráriumra, bérleti díjakra, tudományos és kutatómunkára, szemináriumok, konferenciák szervezésére, érdemi elismerésekre és ösztöndíjakra.
J. A.
A Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumának mai programja, 18.00: Nell Dunn: Gőzben – a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulatának előadása a Korona Teremben; 20.00: Barry Collins: Ítélet – a Temesvári Állami Német Színház előadása a színházban; 23.00: az Orient Express koncertje a Sarok Teremben.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.