A berecki táborban erdélyi és magyarországi fotóm?vészek vettek részt, akik téma után járva bebarangolták a környéket. A táborzárás végén mindegyik résztvev? a legjobbnak ítélt két munkáját helyezte közszemlére. A tárlat anyaga gazdag, témaválasztás szempontjából pedig rendkívül változatos. A képeken víztócsában nézegeti magát a templomtorony, mohás deszkák között kukucskál át a fotós objektíve, a megapixelekké átváltozott vízesés pedig mitikus tájra emlékeztet. A m?vészek tudatosan nyúlnak a különböz? digitális képszerkeszt? programok eszköztárához, ennek eredményeként meglep? montázsképek születtek.
A tárlat anyagát Nagy P. Zoltán, a tábor vezet?je méltatta, szerinte idén is eredményes szakmai tábort zártak a Bereckhez immár hat éve h?séges fotósok. A megnyitó végén a m?vészek a közönség bevonásával állapították meg, hogy melyik a legsikeresebb alkotás. A jelenlév?k Moldován Mihály brassói fotóm?vész vízesést ábrázoló fotóját tartották legsikeresebb kiállított képnek, így idén az id?s fényképész kapta a Zöld Állvány díjat.
Kézdivásárhelyen Bokor Zsolt és Kisgyörgy Réka kezdeményezésére tizenegy ifjú fotós, zömében diákok állították ki digitális eszközökkel készült életképeiket, portréikat.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.