Hirdetés

A kibertér poétája

Stanislaw Lem tegnapelőtt eltávozott valamelyik ismeretlen csillagrendszer egyelőre felderítetlen kisbolygójára. Itt, ezen a jelentéktelen sárgolyón a nagy lengyel most már mindörökre úgy fog szerepelni mindenféle lexikonokban, mint a modern tudományos-fa

2006. március 29., 00:002006. március 29., 00:00

Lem nemcsak egy hihetetlenül népszerű sci-fi-író volt, bár az is elég lenne a Parnasszushoz, hanem gondolkodó: bölcselő, filozófus, sőt egy kicsit teológus is – még ha ez utóbbi tán paradoxonként is hat egy olyan ember kapcsán, aki nyíltan vállalta ateizmusát. Talán nem véletlen, hogy nagy filozofikus fantáziájából, a Solarisból épp a mélyen vallásos orosz filmrendező, Andrej Tarkovszkij készített – a könyv minőségéhez méltó – spirituális beavatás-drámát (bár, a hírek szerint, Lem nem szeretett egyetlen, a műveiből készült filmadaptációt sem, a Solaris Steven Soderbergh rendezte újabb verzióját már meg se nézte). Az is törvényszerű volt, nyilván, hogy a kollégák jó része kifejezetten utálta őt, hiszen sosem fukarkodott bírálatban, amikor az általa súlytalannak, gondolattalannak tartott mai sci-fi-művekről beszélt, amelyekből éppen azt hiányolta, ami az ő műveiben megvolt: az emberi egzisztencia jelenlegi állapotára való reflexiót. Természetesen nem lehet éppenséggel magányos farkasnak nevezni a kortárs fantasztikus irodalomban: igazságtalanok lennénk, ha például Ray Bradbury fájdalmasan ironikus antiutópiáit kihagynánk a panteonból.
Lem halála most egy pillanatra újra ráirányítja a figyelmet a modern világirodalom elitista értelmezői által némileg lesajnált, „mostohagyerekként” kezelt fantasztikus literatúrára és a fantasztikum világértelmező lehetőségeire. Én például újra elővettem régi nagy kedvencemet, a Kiberiádát, ezt a sziporkázóan szellemes tündérmesét, s az Elektrubadúr nevű elektronikus poétagépről szóló fejezetben ezt találtam: (Trurl, a tudós) „mindenekelőtt épített egy gépet, amely a káoszt modellezte, és villamos lélek lebegett benne a villamos vizek felett, aztán betáplálta a fény paramétereit, aztán az ősködökét (...) de ha valaki úgy véli, hogy Trurl tévedett valahol, akkor számoljon utána.”
Nos, Trurl nem tévedett.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés