Hirdetés

A hónap végén dönt Gdansk Grass díszpolgárságáról

Szülővárosa, a lengyelországi Gdansk polgármesterének írt levelében Günter Grass azt írta: csak idős korában talált rá a megfelelő formulára, hogy beszéljen a háború utolsó napjaiban a Waffen-SS-nél teljesített fegyveres szolgálatáról.

Gazda Árpád

2006. augusztus 24., 00:002006. augusztus 24., 00:00

Amint arról már lapszámunkban beszámoltunk, Gdansk vezetői magyarázatot kértek a Nobel-díjas írótól háborús szerepére vonatkozóan. Grass augusztus 11-én, egy német lapnak adott interjúban ismerte be, hogy 17 évesen behívták a Waffen-SS kötelékébe, ahol több hónapot szolgált. A német baloldal emblematikus alakjának számító író vallomása megdöbbenést keltett hazájában és külföldön is. Többen – főleg a jobboldaliak – azt követelték, hogy a svéd királyi akadémia fossza meg Nobel-díjától A bádogdob, a Macska és egér, a Kutyaévek szerzőjét. Ezt azonban Stockholmban visszautasították.
„A háború utáni években és évtizedekben, amikor a Waffen-SS bűneinek szörnyűséges méretére fény derült, hallgattam fiatal éveimnek erről az epizódjáról, ami rövid volt ugyan, de nagy súllyal nyomta a lelkemet” – áll az író vasárnapi keltezésű, Gdanskban kedd este közzétett levelében. „Ezt a hallgatást hibának is lehet tartani, és pontosan ez az, ami most történik. El is lehet ítélni. Azzal a ténnyel is meg kell békélnem, hogy sok gdanski lakos szemében kérdőjelessé vált tiszteletbeli polgárságom” – írta Grass. A Nobel-díjas német író „meleg hangú, helyenként megható” levele választ ad számos kérdésre – állította Pawel Adamowicz gdanski polgármester. A városi tanács mindamellett augusztus 31-én napirendre tűzi Grass díszpolgárságának ügyét.
Több részletet szeretne megtudni ugyanakkor az író Waffen-SS-ben töltött szolgálatáról a Simon Wiesenthal Központ. A jeruzsálemi iroda vezetője, Efraim Zuroff nyílt levélben tette fel kérdéseit az írónak – meg szeretné tudni, a Frundsberg-hadosztály melyik egységében szolgált, mely tisztekre és altisztekre emlékszik. Bevetési helyszínek és időpontok ismertetését is kéri Grasstól, mivel úgy véli, a múlt héten megjelent önéletrajzi regény, A hagyma hámozása nem szolgál elegendő, dokumentumértékű részlettel. MTI
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés