Hirdetés

A holló, a sajt és a sajtó

Délelőtti magányos vetítések, délutáni tolongás a 37. Magyar Filmszemlén

2006. február 06., 00:002006. február 06., 00:00

Lassan a végéhez közeledik a már annyira várt 37. Magyar Filmszemle, mely az idén nemcsak szakmai okok miatt kavart meglehetősen nagy vihart a szakma berkeiben. Szabó István ügynökmúltjának leleplezése mellett az új filmes támogatások mértékéről – összesen 6,5 milliárd forint 2006-ra – szóltak a hírek, melyeket nemrég jelentett be Bozóki András kulturális miniszter. Mintha nem is a moziban zajlana keddig a filmes szemle, hanem a sajtótájékoztatókon, a tévéstúdiókban és az újságok szalagcímein. Ez azonban megtévesztő, hiszen ha ellátogat az ember a helyszínre, a kényelmes székek, a sötét moziterem és természetesen a filmek sokat feledtetnek a körülményekből.
Péntek délután még alig lézengett néhány ember az esti rohamra váró Mammut bevásárlóközpontban, amely egyik helyszíne a 37. Magyar Filmszemlének. A kora délutáni mozik egyébként eddig is kevés érdeklődőt vonzottak, akárcsak a délelőtti órákra időzített vetítések. A jegypénztáraknál meghitten csevegnek egymással a jegyárusítók, a Palace filmszínház előterében alapvetően több volt a tévés stáb és az újságíró, mint a vetítésre váró néző. Szabó Beatrix ...végórája elérkezett című dokumentumfilmjére váltottam jegyet. Két perccel a kezdés előtt még egyedül üldögéltem a teremben, de nemsokára nyílt az ajtó, és végül elértük a bűvös kilences létszámot, amely öt perc múlva hétre csökkent. A vásznon az 1879-es szegedi árvíz elevenedett meg, korabeli műalkotások elemzése mellett vízügyi szakemberek értékelései segítik felderíteni a pusztító árvíz okait.
Szombaton délelőtt már a munkájuk miatt távolmaradók is igyekeztek bepótolni az eddigi lemaradást, így ekkorra már jóval nagyobb tömeg gyülekezett az előcsarnokban. Meglévő ismereteim segítségével már a földszinten sikerült megállapítanom, kik igyekeznek a legfelső szinten zajló filmszemlére. Már hírességeket is lehetett látni, az egyik beugróban Eperjes Károly beszélgetett, kicsit odébb pedig tévés stábok álltak hosszú méla lesben. A hármas terem nyitófilmjét Képzelt forradalom címmel az erdélyi Zágoni Balázs rendezte, és a filmnek sokat sejtető alcíme van: Osztrák–Magyar Románia. A dokumentumfilm egy katolikus pap, Szoboszlay Aladár életének egy részét dolgozza fel, s arra derít fényt, miként kísérelte meg néhány ember az 1950-es évek közepén megdönteni a kommunista diktatúrát.
Felszabadult szórakozásra vágyva ültem be végül egy több rövidfilmből és rajzfilmből álló vetítésre. Cakó Ferenc animációs „gyurmafilmje” a róka és a holló meséjét dolgozza fel, viszont nem elégszik meg egy lehetséges változattal, egyből hétféle variációt kínál. Legtöbbet az utolsón derült a közönség: az öreg róka remegő lábakkal, bottal és sajttal a kezében megérkezik a fa alá. Felnéz, de a holló sehol, csupán egy alig tollas kis holló ücsörög az ágon, s nemsokára előkerül valahonnan a kis róka is. Az öreg megszagoltatja a kicsivel a sajtot, majd furcsán villan a szeme, és feldobja a kis hollónak. Itt kezdődik a történet, a kis holló a sajttal, a kis róka meg kuncsorog... Cakó Ferenc rajzfilmje élvezhető, kedves, magával ragadó: szórakoztató, olyan, amilyennek lennie kellene az egész filmszemlének.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés