A hagyaték összegyűjtése a cél

Borbáth Károly történészre emlékeztek az erdővidéki Vargyason „Nem az a célunk, hogy feltárjuk a Borbáth Károlyt zaklatók nevét, hanem elsősorban az, hogy összegyűjtsük a hagyatékát.

Benkő Levente

Benkő Levente

2006. május 04., 00:002006. május 04., 00:00

Az utóbbi mindennél fontosabb és hasznosabb” – fogalmazott Gödri Anna iskolaigazgató, tanár azon a kedd esti megemlékezésen, amelyet a kiváló történetkutató születésének 75. évfordulóján rendeztek szülőfalujában, az erdővidéki Vargyason. A Borbáth Károly professzornak (1931. január 13–1980. április 20.), a történettudományok doktorának a nevét 1990. január 27-e óta viselő iskolában lezajlott esemény résztvevőihez intézett levelében az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke, Egyed Ákos akadémikus egyebek mellett kiemelte: Borbáth megalkuvást nem ismerő, az ismeretlent firtató szenvedélyes kutató volt, aki a feltárt adalékokat sajnálatos módon nem vetette papírra. Egyed Ákos szerint nem kizárt, hogy Borbáth a közlést későbbi időkre tervezte. Gödri Anna úgy tudja, Borbáth professzor „zsákszámra hordta feljegyzéseit a nemrég elhunyt Szabó Gyula írónak”, és az is biztos, hogy az erdélyi földviszonyokról írt doktori disszertációja a szentpétervári egyetemen, orosz nyelven megtalálható. Az iskolatámogató Daniel Gáborról, a hajdani Udvarhely megye főispánjáról írt kéziratának pedig meg kell lennie az időközben Magyarországra telepedett özvegyénél, Mária asszonynál. Demény Lajos profeszszor szerint a Borbáth halálát követő vargyasi leltározás során semmilyen kész kéziratot nem találtak.
A kedd esti eseményen Cseke Péter egyetemi tanár és Bitay Ödön szerkesztő is újabb adalékokkal szolgált Borbáth Károly pályafutásáról. Kiderült, hogy 1980 januárjában a bukaresti volt Politikai Könyvkiadó a madéfalvi veszedelem tudományos feltárásával és megírásával bízta meg Borbáthot, és az is bizonyossá vált: a professzor az őt ért hatósági zaklatásokról nemcsak a hozzá közel álló embereknek, hanem a Kiáltó Szó című szamizdat lap hasábjain naplótöredékei révén a nyilvánosságnak is beszámolt.
Borbáth Károly életét ugyanis végigkísérték a hatósági zaklatások. Tízévi munka után 1968 októberében azért állították félre a Babeº–Bolyai Tudományegyetemről, mert kutatásait nem volt hajlandó alárendelni a politikától átitatott, hamisító történetírásnak. Emiatt a korábban Közép-Ázsiában ottrekedt magyarokat is felkutató Borbáth, doktori címmel a nagyenyedi Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárban vállalt állást, de mert itt is zaklatták, 1977-ben a Fehér megyei Torockószentgyörgyön, majd szülőfalujában tanított. 1980. április 20-án holtan találták lakásában, rokonai azonban cáfolják a hivatalos álláspontot, miszerint halálát gázmérgezés okozta volna. Kortársai szerint Erdély történetének egyik legjobb kutatója és ismerője volt. Szülőháza falán idén januárban helyeztek el emléktáblát.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson