Hirdetés

A fotóművészet lehetne Nagyvárad brandje

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Nagyváradon tartották a Romániai Fotográfia Hónapjának első rendezvényét tegnap délelőtt. Az eseménysorozat tárlatnyitóval indult, amelyen a Fotóklubok Kupája pályázói és nyertesei állították ki munkáikat. Érkeztek fotográfiák Marosvásárhelyről, Jászvásárról, Aradról és az ország sok egyéb városából, de a közönség megtekinthette a házigazda, a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub tagjainak képeit is.

Nagy Orsolya

2010. január 05., 09:382010. január 05., 09:38

Mivel a pályázatnak nem volt kötött témája, a kiállított munkák nagyon sokszínűek, minden művész saját közegét örökítette meg legszívesebben, legyen az falu vagy város – az aranyérmet nyert jászvásáriak tájképeikkel vették le a nemzetközi zsűrit a lábáról –, de a klasszikus szociofotó, a képmanipuláció és az akt sem hiányzik.

Tóth István, a váradi székhelyű Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke a megnyitón elmondta: a teljes rendezvény kölcsönpénzből állt össze, a brassói önkormányzat, illetve egy szponzor hathatós közreműködésével – a bukaresti cég az egyetlen olyan vállalat, amely reagált a szövetség felhívására, és támogatta a fotográfia hónapjának rendezvényeit.

A tárlatnyitón jelen volt a Bihar Megyei Tanács elnöke, Radu Ţîrle is, aki megígérte: amennyiben lehetséges, 2010-ben nagyobb összeggel támogatja majd a szövetséget, mint a válság sújtotta óévben. Florin Ardelean, a kormánybiztos képviselője úgy vélte, Nagyvárad régóta keresett és máig meg nem talált „brandjévé” válhatna a fotóművészet, ha egy kicsit jobban odafigyelnénk az állandóan nyíló fotótárlatokra, pályázatokra és fesztiválokra.

Ramona Novicov műkritikus az alkotás szépségét emelte ki, hozzátéve, hogy néhány fotóművész állandó munkájának eredménye, hogy az elmúlt évtizedekben a bihari megyeszékhely a hazai fotózás középpontjába került.

A díjakat nemzetközi zsűri ítélte oda: a németországi Georg S. Holzmann, az olasz Marcello Materassi, illetve a Kanadában élő Viorel Simionescu. A Fotóklubok Kupáját a sepsiszentgyörgyi Siculorum Kamera Klub nyerte el, a Romániai Fotóművészek Szövetségének aranyérmét a jászvásári Mircea Oprişor Fotóklub, az ezüstérmet a margittai Helios Fotóklub vihette haza, a bronzérem pedig a Râmnicu Vâlcea-i Floarea de Colţ Fotóklubé lett. A kiállítás január 14-éig látható a nagyváradi Nagyvásártéri Euro Foto Art galériában, a belépés ingyenes.
A fotográfia hónapjának hivatalos megnyitója január 11-én, a Romániai Fotográfia Napján lesz Bukarestben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés