2012. október 22., 08:072012. október 22., 08:07
A szervezet közleménye szerint a Bergendy Péter rendezésében, Köbli Norbert forgatókönyvéből, Hámori Gabriella, Nagy Zsolt és Kulka János főszereplésével készült film péntek este nyerte el Észak-Amerika vezető játékfilmversenyének Arany Hugó-díját.
Az amerikai és brit filmes szakemberek, filmkritikusok alkotta zsűri indoklásában kiemelte, hogy A vizsga „egy hidegháborús ügynökthriller fordulatos cselszövését az egyéni lojalitás és a rendőrállam ütközéséből fakadó lényegi kérdések felvetésével ötvözi”. Bergendy Péter filmje „a teljes magabiztosságot sugározó” rendezés által tűnt ki a mezőnyből – idézte az indoklást a filmunió. Az Egyesült Államok legrégebbi játékfilmversenyét idén 48. alkalommal rendezték meg, 50 országból több mint 150 film és sok filmcsillag érkezett Chicagóba. A Magyar Filmunió emlékeztetett, hogy A vizsga című magyar filmet a napokban New Yorkban is láthatta az amerikai közönség: a Gotham Screen Nemzetközi Filmfesztiválon Hámori Gabriella a legjobb női, Kulka János pedig a legjobb férfi alakításért járó díjat nyerte el.
Bergendy alkotása 1957 karácsonyán játszódik, amikor az államvédelem tisztjeinek vizsgát kell tenniük, hogy bizonyítsák az új rezsimhez fűződő hűségüket. A rendező a történelmi hátteret megidézve feszült pszichológiai drámát, lendületes thrillert forgatott.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.