Fotó: Veres Nándor
Decemberben indult el a Kájoni János Megyei Könyvtárban egy új beszélgetéssorozat, amelynek témavezetője Nagy Antal, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium nyugalmazott fizikatanára.
2015. január 14., 19:202015. január 14., 19:20
A beszélgetések a tudományos gondolkodás fejlődését, a különböző történelmi korok tudományos világképének változását, az ember világról alkotott elképzelésének fejlődését járják körül. Csütörtökön 18 órától újabb beszélgetésre várja az érdeklődőket Nagy Antal.
„Többkötetes fizika példatáron dolgozom három éve, és most, amikor már a vége felé járok a munkának, arra gondoltam, mivel rengeteg anyagot olvastam el, írtam le, szívesen beszélnék erről, ha van rá érdeklődő” – mesélt lapunknak a beszélgetéssorozat ötletéről a nyugalmazott fizikatanár.
Ugyanakkor, mint hozzáfűzte, hiánypótlónak is találja az ilyen jellegű beszélgetéseket, hiszen bár Csíkszeredában nagyon sok történelmi, irodalmi előadás, könyvbemutató közül lehet válogatni, ritkán tartanak a természettudománnyal foglalkozó ismeretterjesztő előadásokat.
Úgy véli, már csak azért is helyük van ezeknek az előadásoknak, mert az emberek ismeretei e téren eléggé hiányosak. Eddig két előadásra került sor, amikor is az előadó az ókor, valamint a középkor tudományáról beszélt a szép számban összegyűlt hallgatóságnak.
Csütörtök délután a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében Fordulat a természettudományban – Kopernikusz és követői címmel kerül sor a sorozat következő részére, egy hétre rá, január 29-én hat órától pedig a modern természettudomány megjelenéséről, Galileiről és koráról hallhatnak az érdeklődők.
„Sok évtizedes fizikatanári tapasztalatom alapján vettem a bátorságot, hogy kezdeményezzek egy beszélgetéssorozatot. Akit mindez érdekel, szerény tudásom alapján próbálom felvilágosítani” – tette hozzá a szakember. Mint kiemelte, a fizika, a csillagászat és a matematika kérdései képezik a beszélgetések központi témáját, és ő bár csak érintőlegesen fog foglalkozni más tudományágakkal, úgy érzi, lenne igény más szakemberek bevonásával további beszélgetésekre is.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
szóljon hozzá!