Hirdetés

A távolságtartó költő – Marosvásárhelyen lépett fel Lövétei Lázár László

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Versírásról, fordításról, személyes élményekről esett szó Lövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld című csíkszeredai folyóirat főszerkesztőjének marosvásárhelyi szerzői estjén szerdán a Bernády-házban.

Antal Erika

2015. április 16., 20:112015. április 16., 20:11

A meghívottal Nagy Attila költő beszélgetett. Nagy Attila a meghívottról elmondta, hogy 1972-ben született Lövétén, innen a Lövétei előnév.

A „keresztapa” Bölöni Domokos író volt, aki javasolta a fiatal költőnek, hogy vegye fel szülőfaluja nevét is – idézte fel a névadás történetét a meghívott, akit akkoriban az adminisztráció gyakran összetévesztette „Laziccsal”, vagyis Lázár Lászlóval, az Ifjúmunkás egykori szerkesztőjével. Lövétei a kolozsvári Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakára iratkozott be, ahol három szemesztert ki is járt, majd magyar–román szakot végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán. 1998 óta szerkesztője a Székelyföldnek.

A fordításokról szólva a vendég elmondta, jelenleg egy moldovai fiatal szerző szövegén dolgozik, akinek nagyon erős nyelvezetét remélhetőleg sikerül magyarra fordítva is visszaadnia. „Nem elég, hogy moldáv, de kábítószerezik és rajong az irodalomért” – mondta a főhősről a fordító, aki szerint az írásban benne van az egész kelet-európaiság. Irodalmi cizelláltság nélküli, nagyon érdekes és nyers szöveg – tette hozzá.

Lövétei Lázár László elmondta magáról azt is, hogy nehezen barátkozik, nem szívesen nyílik meg az emberek előtt. Ez a távolságtartás erős jellemzője, a verseit sem szívesen olvassa fel közönség előtt. Az asztalon ott sorakoztak a könyvek: a legelső, A névadás öröme (1997) című, az azt követő Távolságtartás (2000), a Két szék között (2005), az Arany versek. Széljegyzetek Arany Jánoshoz (2009), az Árkádia-féle (2009), a Zöld (2011) című kötetek.

A versekről, a kötetcímekről beszélgetve a hallgatóság megtudhatott egyet s mást a szerzőről: például azt, hogy kedvenc költője Arany János, akinek versei mindig ott lapulnak a zsebében, utazáskor azokat olvasgatja, valamint Pilinszky János, akinek összes verseit miniatűr, kézírással átírt kis füzetkében hordja magánál. A Két szék közt című kötet tulajdonképpen kibeszélése volt egy súlyos betegségnek, az abból adódó lelki állapotnak.

„Terápia volt kiírni a rossz élményt” – mondta a szerző, aki nagyon sok halálélményhez közeli verset olvasott abban az időszakban a világ- és magyar irodalomból. Nagy Attila elmondta, még orvosként is „mellbe vágta” a kötet.

A költő fel is olvasott verseiből, az estet Csiha Emese hárfajátéka zárta, majd a szerző dedikált. Lövétei Lázár László számos díjat, elismerést kapott, többek közt a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díját, a Faludy-díjat, a Tehetséges Magyarországért Alapítvány díját, Látó Nívódíjat, Nizzai kavics-díjat, Radnóti-díjat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés