2012. október 24., 08:152012. október 24., 08:15
A színház az előző évadban indította el Színház az iskolában, iskola a színházban elnevezésű programját, akkor még csak középiskolások bevonásával. A programban több váradi iskola diákjai vettek részt, akik színjátszócsoportokban, a társulat művészeinek irányításával a színház világába is belekóstolhattak, januárban pedig színpadra léphettek a Csongor és Tünde című előadásban.
A diákok közül sokan mai napig önkéntesként segítik a színház munkáját. Hasonló kezdeményezés keretében tegnap délután a PKE-n is megtartották a két induló színjátszó csoport válogatóját. A két csapatot Tóth Tünde és Faragó Zénó színművész készíti majd fel, hogy a január 22-én, a Magyar Kultúra Napján egy Örkény-darabbal állhassanak a közönség elé. Ezenkívül a színház az egyetem reklámgrafika szakos hallgatóinak arra ad lehetőséget, hogy az Interetnikai Színházi Fesztivállal kapcsolatosan különböző vizuális alkotásokat készítsenek és állítsanak ki. Mind a rektor, mind a színházigazgató fontosnak tartja, hogy intézményük aktívan vegyen részt a város életében – hiszen akkor mondható Várad is igazán egyetemi városnak, ha az egyetem nemcsak a négy fal között működik, hanem a diákok a társadalomban is aktív szerepet töltenek be.
A PKE vezetősége ugyanakkor azt is felvállalta, hogy a hallgatóknak jelentős kedvezményeket nyújt a színházbérletek megvásárlásában. Az egyetem minden elsőéves hallgatója ajándékba kapott egy-egy bérletet, a többi évfolyamok diákjai pedig ötvenszázalékos kedvezménnyel vásárolhatják meg az egész évadra szóló színibérletet. A fennmaradó költségeket az egyetem állja.
János-Szatmári Szabolcs elmondta, az elsőévesek jó része fel is vette az ingyenbérletet, úgy tűnik tehát, hogy a hallgatók részéről is érdeklődés mutatkozik a társulat előadásai iránt. A PKE hozzájárulásával a színház diákoknak szóló bérletháza, a Partium-bérlet meg is telt, ám az, hogy valójában hány egyetemista látogat majd el az eladásokra, csak ma délután derül ki, ekkor lesz ugyanis az első diákelőadás. A rektor szerint a tanítási folyamatban is fel lehet majd használni a színházi élményeket, ő maga például szemináriumként kezeli majd az előadásokat a saját diákjai számára.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.