
Fotó: Horváth László
Kolozsváron, az Erdélyi Néprajzi Múzeumban nyílt meg csütörtökön az Andrei Klein gyűjtő Kolozsvárja címet viselő kiállítás. Az eredeti képeslapokból és Kolozsvár történetéhez kapcsolódó dokumentumokból álló gyűjtemény augusztus 26-ig látogatható.
2018. július 27., 10:202018. július 27., 10:20
2018. július 27., 10:502018. július 27., 10:50
Az emberek többsége élete folyamán valamikor valamit biztosan gyűjtött vagy még mindig gyűjt. Persze keveseknél marad meg ez az a hobbi huzamosabb ideig, viszont nincs talán olyan gyerek, akinek fiókja egyik részében nem bújik meg néhány szép színes szalvéta, képeslap, apró-cseprő semmiségek. Felnőtt korunkban már kevés idő jut ilyen „haszontalanságokra” – elképzelni is alig tudjuk, hogy a gyűjtőszenvedély ennek ellenére mekkora lánggal éghet egyes embertársainkban.
Egyike az ilyen „csodabogaraknak” Andrei Klein, aki annyira megmaradt gyerekkori szenvedélye mellett, hogy – ahogyan ő fogalmaz – könnyebb megmondani, mit nem gyűjt, mint azt, hogy miket gyűjtött össze élete folyamán.
A tárlat maga is egy olyan épületben kapott helyet, amely szerves része a kincses város történelmének, hiszen falai között – az egykori Redutban – koncertezett mások mellett Liszt Ferenc is. A kiállítás megnyitóján Andrei Klein munkásságát Tudor Sălăgean, az Erdélyi Néprajzi Múzeum igazgatója, Sebastian Goga, a Régi Kolozsvár Egyesület elnöke és Swartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke méltatta. Utóbbi – régi ismeretségükre is hivatkozva – elmondta, Klein olyan ember, „aki éjjel-nappal azon gondolkodik, mit gyűjthetne még”.
Andrei Klein
Fotó: Horváth László
A mogilevi lágerben, 1942. április 1-én született Andrei Klein csupán apja, Ernest Klein (1912–1995) szorgalmának és leleményességének köszönhetően élte túl élete első szakaszát. Ernest Klein intarziakészítő munkásságát az Erdélyi Néprajzi Múzeum 2014 tavaszán, A fa szerelmese című kiállítás keretében mutatta be. Ugyanabban az évben jelent meg Andrei Klein tollából a Lea. A családom története című kötet, egy érdekfeszítő és felkavaró dokumentum a holokausztról és kommunizmusról, a zsidókról és a régi Kolozsvárról, az életről és életörömről.
Andrei Klein élete során – Romániában és Izraelben egyaránt – fotográfusként dolgozott. Egy olyan korszakban vette kezébe a fényképezőgépet, amikor a mesterséget ki-ki a mesterétől lopta el.
„Itt az ideje, hogy emlékezzünk rá, aki igazi művész és barát volt, ugyanakkor egy nagyszerű ember” – mondta Klein. Évtizedekig Szabó Dénes volt az, aki a színházak, az opera művészeiről a legjobb fotókat készítette, és ő vezette sokáig Kolozsvár egyik kiemelkedő fotóstúdióját, a Fotofilmet is. A kiállítás az ő munkásságának is emléket állít egy fénykép-, illetve dokumentum-válogatással.
Fotó: Horváth László
„Szeretem Kolozsvárt, s mindennap örülök annak, hogy úgy döntöttem, itt akarok élni!” – vallja Andrei Klein, és ez gyűjteményének tematikáján is jól látszik.
A képeslapok mellett a kiállításban látható eredeti dokumentumok a kolozsvári zsidó közösség, s annak néhány jeles személyisége, illetve a város kulturális, sport-, kereskedelmi és pénzügyi tevékenységének történetéből fednek fel foszlányokat. A kiállított fényképeken ráismerhetünk a kolozsvári színházak színpadán játszó jeles művészekre, sőt filmcsillagok képét is láthatjuk: Jean Marais-t és Florin Piersicet, akiket a Hét fiú és egy lány című film forgatásakor fényképezett le Andrei Klein. A kiállított tárgyak között vannak kevéssé ismert, nagyon ritka, s más gyűjtők által is áhított darabok.
A kiállítás 2018. augusztus 26-ig tekinthető meg, szerdától vasárnapig, 10 és 18 óra között.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!