
Fotó: Szentes Zágon
2010. február 01., 09:112010. február 01., 09:11
György Attila székely anekdotákkal szórakoztatta a közönséget könyvének bemutatóján, majd Bakos Zoltán A helyes asszonytartás című könyvét is ismertették. A szerző nem tagja a Helyőrségnek, azonban Orbán János Dénes szerint a téma pikantériája miatt a könyv megérdemelte, hogy bemutassák. „Ajánlom továbbá a könyvet a feministáknak, remélem, jó sokat megüt közülük a guta” – olvasható a könyv hátlapján.
Szombaton a fesztivál második napját egy sportoló nyitotta meg, méghozzá egy vasember. Breuer-Orbán Károly egyike azon keveseknek – mintegy ötszázan vannak a világon – aki már többször kiállta az úgynevezett vasember próbát, 7,6 km úszás és 360 km biciklizés után lefutotta a dupla maratoni távot. „Hogy végig tudod-e csinálni ezt az egészet, fejben dől el. A koncentráción múlik” – fogalmazott az ultratriatlonista, aki jelenleg a világranglista hetedik helyén áll, de az első helyre pályázik.
Szombaton is a könyvbemutatók vonzották a legtöbb embert. Fekete Vince Piros autó lábnyomai a hóban című gyermekverses könyvéről a szerzővel Lövétei Lázár László beszélgetett, majd a közönség több szerzeményt meghallgathatott a könyvből. Király Zoltán: Férfifiók című válogatott és új verseket tartalmazó kötetét Farkas Wellmann Endre ismertette.
„Király Zoltán verseit olvasva az az érzésem, hogy a szerző megírja a verset, majd megfaragja őket, minden irodalmi sallangot letisztít róluk, így a versek szikárak lesznek, és ez a levetkőztetett nyelv jelenti Király Zoltán stílusát” – fogalmazott a méltató, hozzátéve, hogy Király sokat bíz az értelmezőre. Miután Király Zoltán felolvasta néhány szerzeményét, Szálinger Balázs, „a zalai bőregér” került a főszerepbe, aki immár 10 éve költő, és aki annak ellenére, hogy magyarországi és jelenleg Budapesten él, a Helyőrség segítségével adta ki első két könyvét.
Orbán János Dénes Szálinger nulladik kötetéből is felolvasott, melyet a szerző fiatalon adott ki. A közönség nagyot derült az éretlen verseken, ezt követően pedig a Helyőrség oszlopos tagjainak Szálingerhez vagy Szálingerről írt szerzeményein. A rendezvény Murányi Tóni koncertjével és székely gálával ért véget tegnap.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.