„A tízfordulósmegmérettetésre folyamatosan lehet benevezni, a legtöbbhelyes választ beküldő versenyzőt díjazzuk” –tájékoztatta a Krónikát Csergő Erika, azIfitéka munkatársa. Mint elmondta, a decemberiSzentmiklós Napok keretében könyvjutalombanrészesítik a legkitartóbb játékosokatis. A kérdéseket a Gyergyói Kisújságbanteszik közzé minden hónap végén,interneten pedig az Ifitéka honlapjáról érhetikel az érdeklődők. A verseny feltételeiről, illetve akérdésekről személyesen is lehet tájékozódnia városi könyvtárban, illetve az ifjúságiirodában. Az első fordulóban egyebek mellett arrakellett válaszolniuk a versenyzőknek, hogy mikor vezettékbe a villanyáramot a városba, és mikor robogottbe az első vonat a gyergyószentmiklósi vasútállomásra.A szervezők forrásanyagként az eddig megjelentmonográfiákat, korabeli újságokat,illetve a még élő adatközlőket jelöltékmeg.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.