Diszkriminációval és szegregációval szembesülnek a jeruzsálemi nők a szélsőségesen vallásos zsidó vezetők növekvő befolyása miatt – írta honlapján a Sky News brit hírcsatorna.
Alkotmányellenesnek ítélte tegnap a magyar Alkotmánybíróság (Ab) a médiaszabályozás több olyan rendelkezését, amely az írott sajtó tartalmi szabályozásával, az újságírók információforrásainak védelmével, az adatszolgáltatási kötelezettséggel, valamint a média- és hírközlési biztos intézményével függ öszsze.
Csaknem kilenc évvel az iraki háború kezdete után az amerikai harcoló alakulatok utolsó katonái is elhagyták az arab országot vasárnap reggel. A katonák ujjongtak, ölelgették egymást az örömtől és a megkönnyebbüléstől.
Német sajtóértesülés szerint a belső elhárítás pénzelte a német neonáci terroristasejtet. A Bild am Sonntag című lap úgy tudja, hogy az alkotmányvédelmi hivatal 11 évvel ezelőtt egy beépített emberen keresztül 2 ezer márkát juttatott a csoportnak.
Hetvenöt éves korában vasárnap reggel elhunyt Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh államfő, drámaíró és nemzetközi hírű emberi jogi harcos - jelentette a közszolgálati cseh televízió. A cseh exállamfőnek évek óta súlyos egészségügyi problémái voltak, s az utóbbi fél évben szinte minden programját lemondta. Legutóbb egy hete jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor Prágában a dalai lámával találkozott.
Viharban felborult és elsüllyedt egy olajfúró platform vasárnap az orosz Távol-Keleten, az Ohotszki-tengeren, 67 munkással a fedélzetén - közölte a rendkívüli esetek minisztériumának helyi vezetője.
Tíz darab, pisztolylövedékeket tartalmazó borítékot találtak Olaszországban, amelyet Mario Monti miniszterelnöknek, elődjének, Silvio Berlusconinak, valamint egyes napilapok főszerkesztőinek címeztek.
Szlovákiában létezik egy olyan tendencia, amely megpróbálja szembeállítani a felvidéki magyarságot Magyarországgal – véli Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának helyettes államtitkára.
Gál Kinga és Bauer Edit néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő meghívására a szlovák állampolgárságától megfosztott felvidéki magyar színészt, Boldoghy Olivért látta vendégül az EP kisebbségügyi munkacsoportja, csütörtöki strasbourgi ülésén.
A Lomnici-ügy miatt leváltotta az MTI Hírcentrumának igazgatóját a MTI vezérigazgatója, míg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója felmentette az MTVA Hír- és hírháttér Főszerkesztőségének vezetőjét.
Bűnösnek találta csütörtökön a párizsi büntetőbíróság Jacques Chirac volt francia államfőt közpénzek elsikkasztásában és hűtlen kezelésben. A volt elnököt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Elindul „Az utolsó esély - 2” művelet, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ újabb nácivadász programja - jelentette be szerdán Berlinben Efraim Zuroff, a náci háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó központ vezetője. Efraim Zuroff elmondta: közel 70 évvel a holokauszt után még több száz náci háborús bűnös van szabadlábon, „a gyilkosok bűne pedig az idő múlásával nem lesz kisebb.”
A szlovák állampolgársági törvény sérti az EU alapjogi chartáját, az abban megfogalmazott szabad identitásválasztás jogát – véli Navracsics Tibor, aki ebben az ügyben levélben fordult az Európai Bizottság (EB) alelnöki rangú igazságügyi biztosához.
A Jobbik utolérte az MSZP-t – derül ki az Ipsos legfrissebb magyarországi közvélemény-kutatásából. A Jobbik az eddigi legjobb eredményt produkálta: a népesség egészén belül 10, a biztos pártválasztók körében 24 százalékon állnak.