Hirdetés

Orbán Viktor: nacionalista fordulat történhet Romániában

Aggodalmának adott hangot Orbán Viktor magyar miniszterelnök azért, mert szerinte nem zárható ki, hogy Romániában nacionalista fordulat történik. A kormányfő kedden a budapesti Magyar Állandó Értekezleten (Máért) azt mondta: a magyar kormány jó okkal aggódik a romániai fejlemények miatt, évek óta nem fordult elő ugyanis olyan politikai hangütés a román belpolitikában, mint amilyet mostanában hallani.

MTI

2012. október 09., 11:502012. október 09., 11:50

Orbán kiemelte: a román kormánnyal való együttműködést Magyarország továbbra is stratégiai kérdésnek tekinti, de nem zárható ki, hogy Romániában nacionalista fordulat történik.

Közölte: a magyar kabinet azoknak a román patriótáknak szurkol, akik a hazafias elköteleződés mellett a magyar kisebbséggel, a Magyarországgal való együttműködést is fontosnak tartják. Remélik – mondta –, hogy a választások ebbe az irányba mutatnak majd.

Orbán Viktor a szlovák-magyar viszonnyal kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy a magyar fél az év végéig az összes olyan ügyet szeretné megvitatni, amelyben eredmény érhető el, 2013-ban pedig a nehezebb, kisebbség- és nemzetiség-központú kérdésekről is megkezdődhetnek a tárgyalások. Utóbbi metódusa megvan – folytatta a kormányfő, hangsúlyozva: a szlovák-magyar vegyes bizottság jól működik, és ha ez a továbbiakban is így folytatódik, akkor ez megkönnyíti a kormányzati kapcsolatokban a felvetődő kérdések kezelését.

Kedvezőnek ítélte, hogy Szlovákiának olyan vezetése van, amelyik szereti az egyenes beszédet. Magyarországnak is ilyen kormánya van – mondta, hozzátéve: ugyanakkor egyik fél sem kívánja elfedni azt a tényt, hogy megoldatlan problémák terhelik a két állam kapcsolatát.

A kormányfő – aki kitért a komáromi híd megépítéséről a közelmúltban született megállapodásra, és a 29 új határátkelőhely megnyitására – azt mondta: ebben az évben szlovák-magyar sikerektől lesz hangos a két ország kapcsolatrendszere, ami azonban nem jelenti azt, hogy a következő évben a nehéz ügyek elővételével ez a hangulat továbbra is fenn tud maradni.

Szerbiáról szólva kiemelte: minden feltétel adott, hogy jó kapcsolatokat építsenek ki, és külön köszönetet mondott Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőjének az elmúlt évekbeli munkájáért. Jelezte, hogy a szerb miniszterelnök hamarosan Magyarországra látogat, és mód lesz a találkozóra. Orbán Viktor úgy látta, folytatódhat az a politika, aminek eredményeként a Magyar Nemzeti Tanács intézményrendszere sikeresen kezdte meg kiépülését.

A legnagyobb magyar regionális nemzetközi cégnek számító Mol továbbra is méltatlan elbánásban részesül Horvátországban - folytatta, hozzátéve: bár igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ez ne mérgezze meg a kétoldalú kapcsolatokat, naivság lenne azt gondolni, egy ilyen csúf gazdasági vita nincs hatással a politikai kapcsolatokra is.

Ukrajna kapcsán Orbán Viktor rámutatott: megpróbáltak olyan lépéseket tenni, amelyekkel bizalmi alapon erősítik a kétoldalú kapcsolatokat, de az ukrán-magyar kapcsolatok ma nem jobbak, mint egy évvel ezelőtt voltak. Nem voltak rosszak, most sem azok, de nem is jobbak – fogalmazott.

Kitért arra, hogy épül a szlovák-magyar gázvezeték, és Magyarország az eddig kizárólag orosz forrásból származó gáz mellett immáron nyugat-európai, vagy északi forrásból származó energiához juthat. Ukrajna azon törekvéseit szimpátiával figyelik – tette hozzá –, hogy az ukrán-magyar energiaszállítás útvonalát tegyék kétirányúvá. Könnyen előfordulhat, hogy Kárpátalja energiaellátásában Magyarországnak is szerepe lesz krízishelyzetekben – jelezte.

Orbán Viktor beszélt a közeljövőben esedékes szlovéniai látogatásáról, és kitért az ottani bankrendszer nehéz helyzetére is.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország nem kívánja feladni azt az államhatárain túlterjeszkedő felelősséget, amit az új alkotmány egyértelműen megfogalmaz. Még ilyen gazdasági helyzetben, ilyen európai helyzetben is, Magyarország teljesíteni fogja alkotmányos kötelezettségét, azaz támogatni fogja a határon túli magyar közösségeket, részben azért, hogy sikeresebbek lehessenek, részben azért, hogy anyaországhoz kötődő kapcsolataik erősebbek lehessenek – rögzítette a kormányfő.

Orbán Viktor kitért arra, hogy a magyar gazdaság, közigazgatás átszervezése a tervezett ütemben halad, és hangsúlyozta: az oktatási rendszer átszervezése is túljutott a „felezőpontján”. A kormányfő szólt arról is, jobb esélyek vannak arra, hogy a magyarországi oktatási rendszert összekapcsolják a határon túli magyar nyelvű oktatási rendszerekkel.

A kormányfő szerint Magyarország és a Kárpát-medencei magyarság izgalmas év előtt áll. Úgy látja: a magyar gazdaság képes lesz biztosítani azokat a forrásokat, amelyek a határon túli intézményrendszerek számára szükségesek, és – jelezte – abban reménykedik, hogy fejlesztéseket is végre tudnak hajtani. A jelenlévő szervezetek vezetőitől programközpontú fejlesztési javaslatokat kért, és azt mondta: ha kifejezetten célzott fejlesztési javaslatokat kapnak, azok megvalósítására van esély jövőre.

Továbbra is nyitott és megragadandó annak lehetősége, hogy a Kárpát-medencében minden nemzetrész külön-külön és együtt is sikeresebb legyen a következő esztendőben, mint volt a tavalyiban, és aztán 2014-ben sikeresebb legyen, mint 2013-ban volt – összegzett.

Szólt arról is, hogy jövő év első negyedében a környező országokban tartott választások után ismét szükség lesz egy nagyobb nemzetpolitikai tanácskozás megtartására.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés