A „Tóásó-ügyet” arra akarta felhasználni Evo Morales bolíviai elnök kormánya, hogy csapást mérjen politikai ellenfeleire – fejtette ki Rubén Costas, Santa Cruz tartomány kormányzója.
Az Orosz Föderáció fenn kívánja tartani transznisztriai katonai jelenlétét, sőt radarállomást is létre kíván hozni a térségben, válaszul az amerikai haderő romániai jelenlétére és a Moldova és Románia közötti közeledésre – írta a moszkvai Nyezaviszimaja Gazeta.
Szerdán a kulcsi köztemetőben helyezik végső nyugalomra a magyarországi Kulcson április elején történt gyilkosság négy áldozatát – tájékoztatta a község polgármestere kedden az MTI-t.
Hatalmas hullámokat kavart az irodalmi Nobel-díjas német író, Günter Grass Izraelt bíráló verse. A 84 éves Grass ebben nem kevesebbet állított, mint azt, hogy ellenőrizetlen atomfegyverkezésével a közel-keleti ország a világbékét fenyegeti.
A tavaly májusban Pakisztánban kommandósok által likvidált Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorista hálózat vezetőjének helyét egy harmincéves, pedofilfelvételeket készítő tanár, Eric Justin Toth (képünkön) vette át az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által körözött személyek tízes toplistáján, akit egyetlen gyilkossággal sem vádolnak.
Több mint száz tornádó söpört végig vasárnap az Egyesült Államok középső államain, öt halottat és tetemes anyagi kárt hagyva hátra. Jelenleg ötmillió ember van riadókészültségben. Paul Lord háza egy romhalmaz, és a férfi fején is egy hatalmas kötést visel, mert nekirepült egy furnérlemez.
Az érvényes bolíviai törvények értelmében tegnap szabadlábra kellett volna helyezni Tóásó Elődöt és a horvát–bolíviai állampolgár Mario Tadicot. Tegnap múlt három éve annak, hogy a két férfi a La Paz-i San Pedro-börtön rabja, de vádemelés még nem volt.
Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt javasolta köztársasági elnöknek a kormánypárti frakciószövetség hétfői esti ülésén, ahol egyöntetű támogatást kapott a Brüsszelben tartózkodó jelölt. Áder János megtisztelőnek nevezte és elfogadta a felkérést.
Norvégiában megkezdődött a 77-szeres gyilkossággal vádolt Anders Behring Breivik pere. A sötét öltönyt viselő 33 éves férfi mosolyogva lépett be hétfő reggel a tárgyalóterembe, majd miután levették róla a bilincset, ökölbe szorított kezét magasba emelve üdvözölte a jelenlévőket. Ezerötszáz oldalas kiáltványa szerint ezek a jelek „az erőt, a becsületet és az Európa marxista zsarnokainak szóló kihívást” szimbolizálják.
Észak-Korea pénteken fellőtte nagy hatótávolságú rakétáját, amellyel állítása szerint műholdat kívánt a világűrbe juttatni, de a kísérlet kudarcot vallott: a rakéta nem sokkal felbocsátása után a tengerbe zuhant. A nemzetközi közösség élesen elítélte a rakétaindítást, az ENSZ BT pénteken rendkívüli ülést tart.
A holland kormány és a parlament azt várja el, hogy Románia és Bulgária legalább két kedvező jelentést kapjon az Európai Bizottságtól az igazságszolgáltatási rendszerük működéséről – jelentette ki Matthijs van Bonzel, Hollandia bukaresti nagykövete (képünkön).
Több mint egymilliárd dollárt kész átutalni 41 észak-amerikai indián törzs számára az amerikai kormány, elismerve ezzel a bennszülöttek évszázados panaszainak jogosságát az indián földek erőforrásainak rossz kezelése miatt – jelentette be szerdán washingtoni közös közleményben az amerikai igazságügyi és belügyminisztérium.
A Nyugat-Balkán stabilitásának és integrációjának egyik kulcskérdése a kisebbségi jogok rendezése, aminek jelentősége csak az általános emberi jogokéhoz fogható – jelentette ki Tőkés László az Európai Parlament néppárti frakciója által a nyugat-balkáni országok integrációjának folyamatáról, az ezen a téren fennálló jelenlegi helyzetről rendezett tematikus konferencián.
Martonyi János külügyminiszter szerint a kormány az elmúlt másfél évben a magyar–szlovák kétoldalú találkozókon napirenden tartotta a Beneš-dekrétumok ügyét, és az új szlovák kormánnyal folytatandó párbeszédben is kiemelten kezeli majd a kérdést, szorosan együttműködve mindazokkal, akik felvállalják a magyar kisebbség érdekeinek védelmét.
Az ellenségeskedés beszüntetéséről kötött megállapodást a jelek szerint betartják – közölte csütörtökön kiadott nyilatkozatában Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja.
Szigorítják a dohányzást Bulgáriában: a balkáni országban június 1-jétől nem lesz szabad rágyújtani nyilvános helyeken, így a bárokban és az éttermekben sem.
Hackerek valószínűleg feltörték a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának telefonrendszerét, és rögzíthették a részleg „forródrótján” befutó hívásokat – közölte csütörtökön a londoni rendőrség, amely azonnali vizsgálatot indított az ügyben.