Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke
Fotó: Ec.europa.eu
Ukrajnának „egyértelmű európai perspektívája van”, de az EU-tagsághoz vezető út időbe telik, az előrehaladás kemény munkát igényel – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a kijevi parlamenthez intézett beszédében pénteken.
2022. július 01., 13:122022. július 01., 13:12
Ursula von der Leyen videóhíváson keresztül elmondott beszédében hangsúlyozta: Ukrajna az Európai Unió tagjelölt országává vált, amely „alig öt hónappal ezelőtt még szinte elképzelhetetlennek tűnt”.
„Hosszú út áll előttünk, de Európa az önök oldalán lesz minden lépésnél, ameddig csak kell, a háború e sötét napjaitól egészen addig a pillanatig, amikor az ország átlép az Európai Unióba vezető kapun” – fogalmazott.
Von der Leyen a legsürgősebb szükséges intézkedések között elsőként a korrupcióellenes fellépést említette, amellyel kapcsolatban kiemelte:
Meg kell fontolni az Alkotmánybíróság reformjára vonatkozó terveket, és új szabályokra van szükség a bírák kiválasztási eljárásaihoz, a Velencei Bizottság ajánlásaival összhangban. Fontosnak nevezte továbbá a médiatörvény elfogadását, amely – mint mondta – összehangolja Ukrajna jogszabályait a jelenlegi uniós normákkal.
Az európai intézmények éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy támogassák Ukrajnát. Azonban az ország elszántságára és erőfeszítésére is szükség van a munka elvégzéséhez – tette hozzá a brüsszeli testület elnöke.
Kijevbe utazott Harry sussexi herceg. Szóvivőjének pénteki tájékoztatása szerint a brit uralkodó fia az ukrán kormány meghívásának tesz eleget, és ukrán háborús sebesültek rehabilitációjáról tárgyal.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön aláírta azt a megállapodást, amely előremozdítja a vitatott települési terjeszkedési tervet, amely átszeli a palesztinok által államukhoz igényelt területeket.
Több NATO-tagállam is csapatokat, tüzérséget és légvédelmi rendszereket küld a keleti szárny védelmére, miután Lengyelország szerint Oroszország példátlan módon drónokkal sértette meg a légterét.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a „baloldali radikálisokat” bírálta Charlie Kirk politikai aktivista meggyilkolása után, de arra buzdította támogatóit, hogy kövessék a békés utat.
Románia elítéli a szerdai lengyelországi orosz légtérsértést, ezt pedig az orosz nagykövettel is közölték, miután berendelték a külügyminisztériumba – tudatta a külügyi tárca.
Miközben Oroszország folyamatosan fejleszti drónjait, azok hatótávolsága és pusztító ereje is fokozatosan növekszik, mint ahogy ez a Lengyelország légterét szerdára virradóra megsértő 19 orosz drón esetéből is kiviláglik.
Nagy erőkkel keresi a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjét az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda. Az FBI megtalálta a gyilkos fegyvert, és egy egyetemista korú támadót keresnek.
Az Európai Bizottság újabb 1 milliárd eurót bocsátott Ukrajna rendelkezésére makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) keretében – közölte szerdán a brüsszeli testület.
Ha Izraelnek kedden nem sikerült megölnie a Hamász vezetőit a katari légitámadásban, akkor legközelebb sikerrel jár majd – jelentette ki az izraeli nagykövet az Egyesült Államokban a művelet után.
Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be szerda este az X-en.
szóljon hozzá!