
Fotó: Pixabay
Csaknem négyórányi zavar után biztonságosnak nyilvánították az amerikai törvényhozás épületét, amelyet a Donald Trump távozó elnököt támogató tüntetők ostromoltak meg szerda este, megzavarva az elektori szavazatok hitelesítésének folyamatát.
2021. január 07., 10:102021. január 07., 10:10
2021. január 07., 11:092021. január 07., 11:09
Paul Irving, a képviselőház illetékes tisztségviselője arról számolt be, hogy a hatóságok kiszorították a tiltakozókat a Capitoliumból, a törvényhozók így elhagyhatták az irodáikat. Ezt követően az épület környékéről is kiszorították a tüntetőket a nemzeti gárda részvételével.
A helyzet a híradások szerint teljesen kaotikus volt a Capitoliumban. Több tüntető behatolt az épületbe. A hatóságok könnygázt vetettek be ellenük és a rend fenntartása érdekében erősítést kértek. A képviselőház és a szenátus ülését is fel kellett függeszteni, amelyen hivatalosan bejegyezték volna az elektoroknak a megválasztott amerikai elnökre, Joe Bidenre leadott szavazatát. A még az épületben maradt képviselőket felkérték, hogy vegyék fel az ülések alatt tárolt gázmaszkokat.
Az ügyben vizsgálat indult. Három másik ember is meghalt, haláluk okát egyelőre nem közölték.
Fotó: Igor Bobic/Twitter
– hangsúlyozta Trump a Twitteren közzétett felvételen, felszólítva támogatóit, hogy menjenek haza békében. Joe Biden megválasztott elnök ezt megelőzően Trump közbeavatkozását sürgette, aláhúzva, ki kell állnia, és fel kell szólítania híveit a „zendüléssel határos ostrom” azonnali beszüntetésére. Leszögezte: a modern időkben példátlan támadás alatt áll az amerikai demokrácia.

Példátlan incidensek zajlanak az Egyesült Államokban, ahol Donald Trump szimpatizánsai megostromolták a washingtoni Capitoliumot, az amerikai törvényhozás épületét a hivatalban lévő elnök beszéde után.
– írta. Barack Obama korábbi demokrata párti elnök hangsúlyozta, hogy „hatalmas gyalázatként és szégyenként fog bevonulni ez a nap az ország történelmébe”, az erőszakot pedig a jelenlegi elnök szította a választási eredménnyel kapcsolatos „alaptalan hazugságaival”. Hasonlóan nyilatkozott Bill Clinton volt elnök is, aki szerint Trump gyújtotta be a példa nélküli megmozdulás tüzét.
„Teljesíteni fogjuk célunkat” – fogalmazott.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Újabb minisztereket mutatott be Magyar Péter.
A Tisza Párt nem szavazza meg az Országgyűlés alelnökének „a magyar érdekeket eláruló” Szijjártó Pétert – írta Magyar Péter kedd reggel a Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!