
Fotó: Facebook/Jacinda Ardern
Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök váratlanul bejelentette, hogy öt és fél év után lemond, legkésőbb február 7-én távozik a miniszterelnöki posztról. Ardern könnyeivel küzdve azt mondta: „kifogyott az üzemanyagból”.
2023. január 19., 09:382023. január 19., 09:38
A miniszterelnök úgy fogalmazott: nehéz öt év van a háta mögött, ő is csak ember, és úgy érzi, félre kell állnia.
– fogalmazott sajtótájékoztatóján a 42 éves, munkáspárti politikus.
„Tudom, hogy most rengeteg találgatás lesz arról, hogy mi a döntés valódi oka, de az egyetlen érdekesség, amelyet említeni tudok, az az, hogy hat, kihívásokkal terhelt év után én is csak ember vagyok. A politikusok is emberek. Megteszünk mindent, amit lehet, egészen addig, amíg lehet, és aztán eljön az idő. Számomra most jött el az idő” – magyarázta a leköszönő miniszterelnök
Grant Robertson új-zélandi miniszterelnök-helyettes, közleményben tette világossá, hogy nem indul a Munkáspárt vezetői posztjáért. Ardern úgy vélte, pártja októberben ismét győzni fog.
Ardern azt is elmondta: alig várja, hogy lányával lehessen, amikor idén elkezdi az iskolát, és hozzátette, annak is eljött az ideje, hogy élettársával, Clarke Gayforddal összeházasodjanak.
Jacinda Ardern sokak számára ikonikus személyiség, világszerte elismerést aratott azzal, amilyen empátiával kezelte az ország történetének súlyos tragédiáját, amikor 2019-ben egy fehér fajgyűlölő Christchurch két mecsetében 51 embert meggyilkolt. Emellett kormánya a koronavírus-járványt is sikeresen kezelte. A nők számára világszerte nagy inspirációt jelentett, ő volt a második miniszterelnök a világon, aki hivatali ideje alatt szült.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
2 hozzászólás