Hirdetés

Választási csalást kiált a vesztes baloldali ellenzék Szerbiában

•  Fotó: MTI/Molnár Edvárd

Fotó: MTI/Molnár Edvárd

A baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listájának képviselői szerint választási csalás történt a vasárnapi előrehozott parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választásokon Szerbiában, ezért hétfőre tiltakozást jelentett be, és a belgrádi választások megismétlését követeli.

MTI

2023. december 18., 11:152023. december 18., 11:15

2026. február 06., 12:492026. február 06., 12:49

A Szerbia az erőszak ellen lista képviselőinek hétfő hajnali közleménye szerint a szerb fővárosban a voksok 81 százalékos feldolgozottsága mellett a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) 21 ezerrel több szavazatot kapott, mint a baloldali ellenzéki lista. Véleményük szerint ezt csak úgy érhette el az SNS, hogy

több mint 40 ezer, belgrádi bejelentett lakhellyel nem rendelkező embert szállított a fővárosba, hogy támogassa a listáját, ezzel pedig „drámaian megváltoztatták” a belgrádi eredményeket.

Hirdetés

Emiatt a belgrádi voksolás semmissé nyilvánítását és új választásokat követelnek, hétfő 18 órára pedig tiltakozást jelentettek be a városi közgyűlés és a választási bizottság épülete elé.

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján közölte, hogy az országos, a tartományi és a belgrádi önkormányzati választást is a Szerb Haladó Párt nyerte meg, igaz, a fővárosban csak hajszálnyival előzte meg az ellenzéki összefogást. Az államfő szerint Belgrádban egy párton kívüli személyekből álló lista, A nép egy hangja lehet a mérleg nyelve. Utóbbi tömörülés vezetője azonban közölte, hogy egyik oldalt sem kívánja támogatni.

Az országos választási bizottság egy tavaly bevezetett újítása szerint nem tart sajtótájékoztatókat az előzetes eredményekről, azok a végleges feldolgozottságig a testület internetes oldalán érhetők el. A hétfő reggeli, 51,23 százalékos feldolgozottság mellett elérhető adatok szerint

a 250 fős parlamentbe a Szerb Haladó Párton (47,27 százalék) kívül bekerül még a baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listája (22,82 százalék), a Szerbiai Szocialista Párt (6,68 százalék), a jobboldali Remény koalíció (4,93 százalék), valamint A nép egy hangja nevet viselő, civilekből álló lista (4,62 százalék).

Ivica Dacic, a kisebbik kormánypárt, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke lesújtónak nevezte pártja választási eredményeit, és közölte, kész lemondani a párt vezetéséről, ahogyan azt is bejelentette,

mindenképpen felül kell vizsgálni az SPS döntéseit, amelyek ilyen gyenge eredményhez vezettek.

Az SPS támogatottsága azt utóbbi években 10 százalék körül mozgott.

A nemzeti kisebbségek pártjainak parlamentbe jutása nem a háromszázalékos küszöb elérésétől függ: a természetes választási küszöb használata van érvényben, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt anélkül, hogy el kellene érnie a 3 százalékot. Egy három éve elfogadott törvénymódosítás szerint a természetes küszöb meghatározásakor a kisebbségi pártokra leadott szavazatoknál 1,35-ös szorzót használnak. A várakozások szerint így a parlamentbe a Vajdasági Magyar Szövetség hat képviselője, a bosnyák-horvát összefogás három politikusa, két további bosnyák, két albán és egy orosz kisebbségi képviselő kerül be.

A választási bizottság hétfő este közli előzetes eredményeit, amennyiben pedig sehol nem kell megismételni a voksolást, csütörtökig estig közöl végleges eredményeket.

korábban írtuk

Orbán Viktor Vucicnak, Semjén Zsolt a VMSZ-nek gratulált a szerbiai választásokon elért sikerhez
Orbán Viktor Vucicnak, Semjén Zsolt a VMSZ-nek gratulált a szerbiai választásokon elért sikerhez

A magyar miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes is gratulált a szerbiai parlamenti választásokon győztes erőknek az előzetes eredmények nyilvánosságra hozatala után.

korábban írtuk

Szerbia: abszolút többséget szerzett Vucic pártja a parlamentben, kormányon maradhatnak a magyarok
Szerbia: abszolút többséget szerzett Vucic pártja a parlamentben, kormányon maradhatnak a magyarok

Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előre hozott parlamenti választásokon, meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben – közölte Aleksandar Vucic szerb államfő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés